Lépjen kapcsolatba velünk

Nincs két mennyország – avagy az autósok fizetnék az „ingyen” bérlet árát

Mirkóczki Ádám

Nincs két mennyország – avagy az autósok fizetnék az „ingyen” bérlet árát

Ez a cikk több, mint 3 éve frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Lőréből nem lesz bikavér – ezzel a gondolattal nyugtázta Juhász Ádám, hogy Mirkóczki Ádám ismét önmagával került konfliktusba a parkolódíj emelés kapcsán. A fideszes önkormányzati képviselő szerint aggasztó, hogy a polgármester még a saját aláírását sem ismeri el.

Napok óta tartja lázban az egrieket, hogy mikor és mennyivel emelik, ha egyáltalán emelik a parkolási díjakat a városban. Volt már szó övezeti átsorolásról, óránként száz forintos, száznyolcvan forintos, sőt a havi és éves bérletek esetén akár a negyvenezer forintot is meghaladó drágulásról. Hogy melyik verzió lesz a befutó, esetleg jön egy újabb megoldás, egyelőre nem tudni. Egy dolog biztos: az egyébként is zavaros helyzetbe Mirkóczki Ádám polgármester még egy csavart beletett, amikor az általa benyújtott – az áremelést szorgalmazó – tervezetről azt állította: nem ismerte annak a tartalmát. Hozzátette azt is: „a parkolási díjak és fizető zónák felülvizsgálatára irányuló előterjesztést Juhász Ádám (Fidesz-KDNP) képviselő úr nyújtotta be”.

Öntsünk tiszta vizet a pohárba

Ha már Mirkóczki Ádám megnevezte, Juhász Ádám úgy gondolta, minden dokumentumot felkutat a parkolódíj emeléssel kapcsolatban. A fideszes önkormányzati képviselő azt mondja, nem politikai hasznot akar kovácsolni az esetből, de azt sem hagyja, hogy a polgármester a saját aláírását is letagadva másra hárítsa a felelősséget. Mint az Energia Veszélyhelyzeti Ideiglenes Bizottság elnöke, minden, az üggyel kapcsolatos iratot bekért és meg is kapott az EVAT-tól. Így állt össze a kép arról, mi is történt valójában.

Juhász Ádám
Juhász Ádám (fotó: Nemes Róbert

A bárki által elérhető, 2021. december 8-i rendkívüli közgyűlés jegyzőkönyvéből egyértelműen kiderül, hogy előterjesztésében Mirkóczki Ádám az egriek számára ingyenes éves tömegközlekedési bérlet megszavazását javasolta, amit az iparűzési adóból, illetve a parkoló óradíjak egységes, száz forintos emeléséből fedezte volna. Mert- ahogyan fogalmazott- nincs két mennyország. Az áremelés azonban a pandémia miatt kihirdetett veszélyhelyzet okán nem léphetett azonnal hatályba, elvi döntésként szerepelt.

„Lombeczki Gábor képviselőtársam már akkor felhívta a polgármester figyelmét arra, hogy a tervezett száz forintos emelés valójában több, hiszen 2021. májusában némi övezeti átsorolással 12 körzetben már emelkedtek a parkolási óradíjak.”

– mondja Juhász Ádám, hozzátéve azt is, hogy az övezeti átsorolással gyakorlatilag a veszélyhelyzeti rendelkezéseket kijátszva, bújtatott áremelést hajtott végre a polgármester.

A közgyűlés végül határozati javaslatában felkérte Mirkóczki Ádámot, hogy vizsgálja felül a parkolási zónák területét és terjesszen be rendeletmódosítást az egységesen száz forintos díjemeléssel kapcsoltban. A közgyűlés többsége megszavazta a határozatot, a Fidesz-KDNP frakció azonban nem támogatta. Hónapokkal később, 2022. május 12-én Mirkóczki Ádám felkérte az EVAT Zrt-t a tervezet véleményezésére és a levélhez csatolt előterjesztést el is látta kézjegyével. A tervezetben szerepelt az is, hogy az áremelés legkorábban 2022. június 30-a után léphetett volna hatályba.

„Itt egy hosszú, hónapokig tartó csönd következett, senki sem beszélt a díjemelésről vagy terjesztett be javaslatot azzal kapcsolatban”

– fogalmaz Juhász Ádám.

Aztán 2022. október 10-i dátummal Mirkóczki Ádám polgármester leporolta és benyújtotta a korábbi előterjesztését az egységesen száz forintos óradíj emelésről, de már kiegészítve az EVAT által javasolt havi és éves bérletek árának módosításával. Az általa benyújtott anyag egy az egyben megegyezik a júniusi véleményezésre küldött előterjesztés tervezettel, kiegészülve az EVAT javaslataival.

„Ezek után azt állítani, hogy nem tudott semmiről, finoman fogalmazva is érdekes. De hagyjuk is a polgármestert, vívja meg a csatáit saját magával. Nekünk az a célunk, hogy Eger és az egriek a lehető legjobban átvészeljék az előttünk álló nehéz időszakot. Saját javaslaton dolgozunk, ezt terjesztjük majd a közgyűlés elé”

– mondta Juhász Ádám.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová sikerült eljutnia nyaralni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.