Mint arról a napokban az Eger Hírek is beszámolt, november 11-től országosan 366 helyen fog ideiglenesen szünetelni a postai szolgáltatás, mely Egert is érinteni fogja a Vallon utcai és a felnémeti posták kapcsán. Az ügyben Mirkóczki Ádám polgármester is megszólalt, aki a fideszes Bódi Zsoltot is felkérdezte közösségi oldalán. A felnémeti képviselő szintén egy Facebook-posztban reagált a polgármester szavaira.
Mint az napok óta ismert, november 11-től országosan 366 helyen ideiglenesen szünetelni fog a postai szolgáltatás. Ez azt jelenti, hogy az érintett helyek november 12-én már nem nyitnak ki, az intézkedés oka pedig, hogy a postára is vonatkozik a 25 százalékos kormányzati megtakarítás, ez pedig csak spórolási intézkedésekkel biztosítható.
Egerben a Vallon utcai mellett a felnémeti posta is bezárásra kerül ideiglenesen,
mellyel kapcsolatban Mirkóczki Ádám polgármester minapi posztjában a körzet fideszes önkormányzati képviselőjének is üzent. Bódi Zsolt korábban ugyanis azt írta:
szomorúnak tartja, hogy a médián keresztül kell megtudnia a postabezárás hírét.
– Semmilyen tájékoztatást nem kaptunk, sem a Magyar Postától, sem az önkormányzattól. Köztudott, hogy évekkel ezelőtt már meg akarták szüntetni a postai szolgáltatást Felnémet-városrészben. Akkor Habis László polgármester sikeresen tárgyalt a posta vezetésével, így maradhatott meg egy „kisposta „! Amennyiben további információkat sikerül kapnunk a bezárás tervezett idejét illetően azonnali tájékoztatást fogunk adni – írta posztjában a képviselő.
A polgáremseter azt mondja, hogy őt senki nem tájékoztatta
Az ügyben szerdán Mirkóczki Ádám is klaviatúrát ragadt, és az alábbiakat írta közösségi oldalára:
– A Magyar Posta Zrt. október 28-án, a hivatali munkaidőt követően Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata részére Ügyfélkapun keresztül juttatta el azt a tájékoztatóját, miszerint az egész Európát sújtó energiaválság miatt több, jellemzően alacsony forgalmú posta működtetésének ideiglenes szüneteltetésére kényszerülnek. Arról a döntésről, hogy Egerben a kialakult, az egész országot is érintő helyzet következtében a Felsővárosban a Vallon úton illetve Felnémeten, a Kovács Jakab úton kénytelenek postát bezárni, előzetesen nem tájékoztattak! Leszögezem, a Magyar Posta Zrt. lépésével határozottan nem értek egyet, már csak azért sem, mert egyeztetés nélkül döntöttek a várost, a lakosságot érintő kérdésben! A lehetséges megoldás, segítség megtalálása érdekében minél hamarabb, hivatalos úton felvesszük a kapcsolatot a Postával! – írta, majd hozzátette:
– Bódi Zsolt (Fidesz-KDNP) képviselő urat tisztelettel kérem, ne a közösségi oldalán posztolva kérdezze vagy vonja felelősségre az önkormányzatot, mindinkább kérdezze meg párttársait, hogy egy 100%-ban magyar tulajdonban álló cég miért kényszerül ilyen, az egész országot érintő súlyos lépésekre?!
A város első embere a Magyar Posta levlét is mellékelte posztjához:

Bódi Zsolt azonban nem hagyta szó nélkül Mirkóczki kritikáját
Felnémet önkormányzati képviselője Mirkóczki posztja alatt fejtette ki véleményét a polgármester neki címzett kritikájával kapcsolatban:
Kedves Polgármester Úr!
Sem kérdőre, sem felelősségre nem vontam az önkormányzatot! Megállapítást tettem, miszerint nem kaptunk információt a hivatalról! Ami igaz is! De azért azt is szeretném tisztázni, hogy 2019 óta elég sok emailt küldtem Önnek a körzetemet érintő kérdésekben. Ha megtenné és kiírná, hogy hány darab emailt kapott és mennyire válaszolt, az igen beszédes lenne! Köszönettel: Bódi Zsolt – írta a képviselő.
Kiemelt fotó: Nemes Róbert
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














