Lépjen kapcsolatba velünk

Elindult a téli üzem a Közútnál. Megyénkben 1200 km síkosságmentesítéséről kell gondoskodniuk – videó

Elindult a téli üzem a Közútnál. Megyénkben 1200 km síkosságmentesítéséről kell gondoskodniuk – videó

Ez a cikk több, mint 3 éve és 3 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Minden év november 10-én áll át téli üzemmódra a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A Heves Megyei Igazgatóságnak a hideg évszakban, egészen március 15-ig 1200 km út síkosságmentesítéséről és a hóeltakarításról kell gondoskodnia – hangzott el a cég télindító megyei tájékoztatóján.

A 2022-23-as téli szezon sok szempontból hasonlóan indul, mint a tavalyi, de több változás is volt az elmúlt hónapokban, ami az országos utak üzemeltetését is érinti. A legfontosabb változás, hogy 2022. szeptember 1-től 1237 kilométernyi autópálya koncessziós kezelésbe került, így azokon a szakaszokon a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. látja el a téli üzemeltetési feladatokat. Ennek értemében az M25-ös gyorsforgalmi út is átkerült a fent említett céghez a Közúttól.

Ugyanakkor a Magyar Közút sem marad munka nélkül, országosan mintegy 31 ezer kilométernyi fő- és mellékúton, illetve ezen belül 291 kilométernyi autóúton  és további több mint 1000 kilométernyi külterületi kerékpárúton végzi majd el a szükséges hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákat.

Heves megyében 302 km főutat, 872 km mellékutat és 27 km kerékpárutat kell megtisztítaniuk a megyei igazgatóság munkatársainak.

November 10-től egészen március 15-ig folyamatos ügyeletben vannak a Közút munkatársa. Ez azt jelenti, hogy a téli időszakban 12 órás váltott műszakokban, 0-24 órában végezhetnek hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákat.

A megyei igazgatóság rendelkezik 25 db kombinált géppel, melyek felszereltek ekével és sószóróval is, mellette van 9 db olyan eszköz, mellyel csak hóeltakarítást végeznek és 6 hómaró adapter

-sorolta Szabó Zoltán a Magyar Közút Zrt. Heves Megyei Igazgatóságának igazgatója.

Megyénkben 1200 km tartozik a Magyar Közút Zrt. alá, amelyek egy-egy havazásnál különböző kategóriákba soroltak. Az őrjáratosba tartozik 643 km, ezek elsőbbséget élveznek, teljes hosszában síkosságmentesítik. Másik kategória az úgynevezett rajonos, a mintegy 538 kilométerével, ezekről az utakról eltakarítják a havat, de síkosságmentesítésről csak a veszélyes helyeken gondoskodnak. A harmadik kategória a fehér út, itt nem végeznek hóeltakarítás, megyénkben ez csak három rövid szakaszt érint.

Az átlagos télen 15-20 havas nap van, 50-60 pedig síkos. A munkát pedig webkamerák, és meteorológiai állomások segítik megyeszerte – tette hozzá Szabó Zoltán.

Mindemellett a szóróanyagok beszerzéséről is gondoskodtak, egy átlagos télhez 4500 tonna útszórós sóra van szükség Heves megyében, ebből 2900 tonna van betárazva, ennyi a maximális tárolókapacitása az igazgatóságnak, a fennmaradó mennyiséget viszont lekötötték.

Az igazgató arról is szólt, egy-egy havazás előrejelzésénél mindig elősózzák az utakat, annak érdekében, hogy ne fagyjon az útburkolatra a hó. Havazáskor folyamatosan kint vannak a munkagépeik az utakon és végzik a hó és síkosságmentesítést. Arra kéri a közlekedőket, havazásnál csak akkor induljanak útnak, ha feltétlenül muszáj, de minden esetben legyen tele az autó tankja, legyen meleg ruha, enni és innivaló az autóban, valamint egy lapát és az a legjobb, ha valamennyi útszóró sót is tartanak a kocsiban.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közlekedés kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.