Az Egri Járási Ügyészség indítványt tett arra, hogy az Egri Járásbíróság nyomozási bírája rendeljen el kényszerintézkedést azzal a fiatal felnőtt férfival szemben, aki öt lopási cselekmény elkövetésével gyanúsítható megalapozottan – közölte Dr. Gubala Ádám Miklós helyettes sajtószóvivő ügyész.
A nyomozó hatóság – egyebek mellett – azzal gyanúsítja a büntetett előéletű 18 éves férfit, hogy 2022. november 10-én az esti órákban egy gyöngyösi ingatlan előtt álló kocsit ismeretlen módszerrel kinyitott, melyből egy pénztárcát – benne a sértett irataival, bankkártyáival – eltulajdonított.
A férfi ezen túl másik négy olyan lopási cselekménnyel gyanúsítható megalapozottan, melyeket ugyanezen a napon, illetve másnap követett el.
A nyomozás szabálysértési értékre üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétsége és más bűncselekmények miatt van folyamatban.
Az ügyészség főként azért indítványozta a gyanúsított letartóztatását, mert úgy ítélte meg, hogy a férfi előéletére figyelemmel alaposan lehet tartani attól, hogy szabadlábon hagyása esetén szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követne el. A nyomozási bíró az ügyészi indítványt alaposnak találta, így egy hónapra elrendelte a férfi letartóztatását.
A döntést az ügyészség tudomásul vette, a gyanúsított azonban fellebbezést jelentett be a bíróság végzésével szemben, ami így nem vált véglegessé.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!









