Lépjen kapcsolatba velünk

Varga Mihály: várakozások felett erősödött a magyar gazdaság

Varga mihaly

Varga Mihály: várakozások felett erősödött a magyar gazdaság

Ez a cikk több, mint 3 éve és 9 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A magyar gazdaság ellenáll a háború és szankciók káros hatásainak, hiszen a szakmai várakozások felett, a harmadik negyedévben 4,1 százalékkal, az első 9 hónapban pedig 6,1 százalékkal erősödött – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalára felkerült videóüzenetében kedden.

A Központi Statisztikai Hivatal legújabb adatközlését kommentálva a pénzügyminiszter felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar GDP-adat az egyik legjobb az európai uniós országok között.

A növekedéshez alapot ad, hogy a kormány egymillió új munkahelyet teremtett 2010 óta; a magyar munkanélküliség továbbra is az egyik legkedvezőbb az Európai Unióban

– mutatott rá.

Kiemelte, hogy az ipar, a kiskereskedelem és a szolgáltatások is bővültek.

Varga Mihály megjegyezte, hogy a legtöbb előrejelzés szerint a brüsszeli szankciók jövőre válságba taszíthatják az európai gazdaságokat.

Magyarországon azon dolgozunk, hogy helyes gazdaságpolitikával ellensúlyozzuk a káros nemzetközi hatásokat és megvédjük a gazdaságot a visszaeséstől

– így fogalmazott.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Gazdaság kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL