Lépjen kapcsolatba velünk

Összművészeti kiállítás nyílik Egerszalókon

170916 szolo unnep st andrea pince 016

Összművészeti kiállítás nyílik Egerszalókon

Ez a cikk több, mint 2 éve és 10 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Az Ablakok című eklektikus tárlatnak a St. Andrea Galéria ad helyet, a megnyitót november 18-án, pénteken 17 órakor tartják. Interjú.

A tárlat kurátora, Teleki Clara művészetpártoló a mintegy 30 kiállító művésznek az „Ablakok” témát adta meg, hozzá S. Mallarmé idézetét:

Művészet,
Misztikum:
ó mind-mind
ablakok.

Teleki Clara

– Mi adta ezt a témát, mint kiindulási ötletet?

– Az, hogy ablakot nyissunk a különböző művészeti ágakra, hiszen a festészet, a grafika, a szobrászat és a kézművesség műfaját is képviselik a meghívott alkotók. A másik, hogy közeledik az advent időszaka, úgy gondoltuk, hogy ez jó alkalom betekinteni a művészek világába, pontosabban felkérni őket, hogy a kis ablakaikat kinyitva engedjék rálátni a kultúrára fogékony közönséget a belső gondolatiságukra.

– Nem csak képletesen jelennek meg az ablakok a tárlaton.

– Lesz egy térbeli ablakunk, ahol fényképezkedni is lehet majd, illetve épp ezen keresztül rátekinteni az alkotásokra. És vannak ablakkeretbe applikált alkotások, köztük egy majdnem 100 éves keret, ami igen különlegesnek nevezhető.

– A tematika adott, de így is eklektikus a tárlat, és nem csak a művészeti ágak sokszínűségére gondolok, hanem a helyszínnel való kapcsolatra is.

– Igen, a St. Andrea Borászat Galériája a helyszín, ami alapján adja magát, hogy a bor is megjelenjen az alkotásokban. A bor és a képzőművészet jó párosítás, nemes dolog születik ebből – mindig ezt mondom.

– Szintén eklektikus, ha a meghívott művészek sokszínűségére gondolunk.

– Valóban. Mert bár a többségük Egerből és Eger környékéről származik, Tahitótfalu, Piliscsaba, Balatonlelle, Ózd, Nagyréde, Mezőtúr, Debrecen és Püspökladány tehetségei is képviseltetik magukat.

30 alkotó mutatkozik be (Facebook-esemény ITT.)

Andrea Jovic, Bárczi Pál, Botos Regina, dr. Rostás Bea Piros, Debreczeny Zoltán, Gál Éva, Gódor Gábor, Gulyás Géza, H. Tóth László, Hodai Anett, Ducsai Zoltán, Karászi Judit, K. Csákfalvi Kata, Kállai Margó, Kántorné Bódi Ilona, Kozák Béla, Lénárt Viktor, Maksa Benedek, M. Barna Anita, Nagy Mária Irén, Nagy Zsuzsa, Simon Tünde, Sz. Darvas Annamária, Sz. Dósa Dóra, Szűcs Rita, Tánya Vasziljeva, Tasi Lászlóné, Teleki Sándor, Várkonyi Rita, Wéber Zsóka.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Kult kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová sikerült eljutnia nyaralni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.