Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Erika, Bella

Sötét
Fény

A közgyűlés nem támogatta Blaskó Balázs leváltását

Blaskó Balázs

A közgyűlés nem támogatta Blaskó Balázs leváltását

Ez a cikk több, mint 3 éve és 9 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A Gárdonyi Géza Színházzal kapcsolatos fenntartói jelzésről tárgyalt a grémium. Az előterjesztés szerint a Polgármesteri Hivatal Gazdasági Irodája több alkalommal tapasztalt szabálytalanságokat, mint a kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzés nélkül és a pénzügyi ellenjegyzés nélküli számlák benyújtása a teljesítés esedékességét követően. A színházigazgató indoklásában a pénzt színészek iskolázására és egyéb ütemezett dolgokra fordította. A grémium nem tartotta indokoltnak az igazgató leváltását.

A közgyűlésen Mirkóczki Ádám azt mondta, hogy törvényi kötelezettsége volt a közgyűlés elé hozni az ügyet.

Kétféle dologra kell felhívni a figyelmet – fogalmazott Mirkóczki Zita, ki kinek a felettese és a munkáltatója, a színház felettese a hivatalban van. A bizottsági ülésen Blaskó Balázs elismerte, hogy voltak ilyen esetek. Én úgy gondolom, hogy az iroda is hibázott, írásban kellett volna ezt jelezni a polgármester felé, ha jelezték, akkor nem tudom ezt miért nem hozta be eddig, hiszen tavaszi ügyekről van szó. Arról nem is beszélve, hogy ez az első hivatalos eset, hogy jelezzük a direktor úrnak, hogy hibázott, pedig sokszor felelősségre vonhattuk volna. Szerintem most maximum egy figyelmeztetést adhatunk.

Farkas Attila alpolgármester kiemelte, Földvári Győző tanácsnok több alkalommal is felhívta figyelmet a felelősségteljes gazdálkodásra. Komlósi Csaba szintén arról érdeklődött, hogy februári és márciusi mulasztások miért a novemberi közgyűlésre kerülnek be. 

Fontos, hogy azzal, amit Blaskó úr tesz, más intézményigazgatóknak is üzen – emelte ki Mirkóczki Ádám.

Az igazi probléma nem az, hogy néhány százezres tételben intézkedett az igazgató, hogy színitanodába járhasson egy színész. Az igazi probléma, hogy a színháztól pénzeket vontak el, majd aztán nem időben válaszoltak a kéréseikre

– fogalmazott Oroján Sándor.

Pápai Ákos szerint nem elszórva lett a pénz.

Azért kérte a nyílt ülést mert nincs takargatni valója, a Kulturális Bizottsági ülésen nem nyert megerősítést, ennek ellenére a fedlapon a bizottság által megállapított tény szerepel, elutasította a javaslatot a bizottság. Most úgy tűnik rettenetes bűnesetek történtek részemről – fogalmazott Blaskó Balázs színházigazgató. A színház más intézmény, mint a többi, ha egy óvodába nem érkeznek meg a játékok, nem történik meg semmi, ha egy színházban nem érkezik meg a súgógép, akkor előadások maradnak el- teszi hozzá

Itt színészek beiskolázásról is szó volt, még Fekete Péter államtitkárral állapodott meg arról, hogy azok a színészek akik nem rendelkeznek diplomával, azokat posztgraduális képzésre íratják be, addig a színészek maguknak fizették a 6 féléves képzést a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.

Török-Ujhelyi Tamás és Csathó Norbi a Színház- és Filmművészeti Egyetemre járnak, s a tandíjukat 50-50 %-ban fizeti a minisztérium és a színház.

A megállapodás értelmében ezután Török-Ujhelyi Tamás és Csathó Norbert tandíját 50-50 %-ban fizette a minisztérium és a színház. Az igazgató a polgármestertől kérte az összeg folyósítását. Ezt a költségvetés megalkotásánál kérte, akkor amikor közölték vele 100 millióval csökkentik a költségvetést, az amúgy is 245 milliós büdzsét. Ekkor jelezte a direktor, hogy nem tud ennyi pénzből gazdálkodni. A polgármester válaszában kifejtette, nem fizetik ki a beiskolázást. Előadóművészeti törvény írja elő, hogy a társulat 60%-ának felsőfokú végzettségűnek kell lenni, ennek a tejesítését akadályozta volna meg a polgármester döntése, így a direktor úgy döntött ennek ellenére kifizetik a tandíjat.

A színház jelmeztervezője megbetegedett, egy pályázatból ráeső részt viszont kiutalta az igazgató, ezt is problémaként hozták fel.

A Gárdonyi Géza Színház felirat is ebben a pénzügyi helyzetben került ki a homlokzatra, az évforduló kapcsán időre kellett felkerülnie.

A színház fedezettel rendelkezett – emelte ki Blaskó Balázs. Mint mondta, ebben a helyzetben, amikor elvonásokkal küzd a színház és így is tud működni, inkább köszönet illeti.

Az elvonásokra utalva azt mondta, azt a nézőktől vonta el az önkormányzat. Előadásokat, kiállításokat csináltak volna belőle.

Mirkóczki Ádám kikéret a hivatali dolgozók nevében azokat a kifejezéseket, hogy pénztechnikai eszközökkel vették el a pénzt. Senki sem vitatja el a célokat, de ezek szabálytalanok voltak. A polgármester szerint következetesen kell kiállni a többi cég miatt is.

Dr. Csetneki Attila szerint kilóg a lóláb, emlékeztetett arra, hogy a Városgondozási Kft. a közelmúltban késedelmesen számlázott, de az ügy tárgyalásánál a polgármester nem elmarasztalta, hanem megvédte.

Polgármester úr nagyon ragaszkodik a szabályok betartásához és ezt kérik tőlem számon. Mutatott olyan dokumentumot, hogy az iroda hónapokra visszamenőleg kért tőle aláírásokat. Ő ezekben az esetekben segítséget nyújtott – fogalmazott Blaskó Balázs.

6 igen, 8 nem , 1 tartózkodással elutasították a javaslatot.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL