Lépjen kapcsolatba velünk

Lemaradt Eger ünnepi fényeinek felkapcsolásáról? Nálunk visszanézheti – videó

DSC02810 1536x1024

Lemaradt Eger ünnepi fényeinek felkapcsolásáról? Nálunk visszanézheti – videó

Ez a cikk több, mint 3 éve és 6 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Új helyre került a karácsonyfa, hatalmas színpaddekor épült és egy körhinta szórakoztatja a gyerekeket. Bővítették a melegedőt is. – Ezek mind-mind az Eger Advent idei újdonságai. Na de hogyan kapcsolták fel az ünnepi fényeket? Ezt is megmutatjuk.

A megnyitón Mirkóczki Ádám polgármester és Berényi Tamás főszervező mondtak köszöntő beszédet, majd gyerekeket invitáltak a színpadra, akikkel közösen felkapcsolták Eger ünnepi fényeit.

A Dobó téren az első gyertyagyújtás vasárnap 16:30-kor lesz, dr. Pajtókné dr. Tari Ilonával, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem rektorával. Közreműködnek a történelmi egyházak képviseletében: a római katolikus dr. Csizmadia István, a bazilika plébánosa; Tóth Imre református lelkipásztor; valamint Aklan Béla Sándor evangélikus lelkész.

Ezután az Egri Érseki Fiúkórus koncertje következik, majd Takács Nikolas lép fel.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Város kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL