Lépjen kapcsolatba velünk

Eszterházy SC: Algyői évzárásra fel!

Eszterhazy sc levendula hotel algyo 1024x683

Eszterházy SC: Algyői évzárásra fel!

Ez a cikk több, mint 2 éve és 5 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A zavaró védekezésre, és a hét a hat elleni játékra is fel kellett készülni az idegenbeli kirándulás előtt.

Idegenbeli mérkőzés jelenti 2022 utolsó bajnokiját az Eszterházy SC felnőtt együttesének, szombat délután ugyanis a tabellán hatodik Levendula Hotel Algyő vendége lesz a listavezető. Szó se róla, ahogyan az utóbbi időben szinte mindig, ezúttal sem számíthatunk könnyű hatvan percre, pláne, hogy utazás után kell majd pályára lépni.

Nem lesz tehát sétagalopp az év utolsó találkozója, ugyanakkor egyelőre idén elég kétarcú csapatnak tűnik a szombati házigazda. Eddigi tizenkét mérkőzéséből hétszer tudott nyerni, emellett két döntetlen mellett három vereséget tud felmutatni. Érdekes eredmények között említhetjük a második forduló kozármislenyi remijét (25-25), vagy éppen az Orosháza 28-20-as legyőzését, amiért pedig a kétarcú kifejezést használtuk, az néhány héttel ezelőtt a Tempo KSE-vel szembeni hazai fiaskó (26-32), vagy éppen az FTC U19 otthonában elveszített összecsapás (29-30) szolgálhat erre jó magyarázattal.

Amennyiben ebből indulunk ki, tavaly is valami hasonló jellemezte a mezőny akkori újoncát, hiszen számos rangadó megnyerése mellett meglepő vereségek miatt nem sikerült a negyedik helynél is jobban végezni. Ami egyébként a mieinkkel szembeni párharcokat illeti, általában nagyon magabiztos egri győzelmeknek örülhettünk, ebből kiindulva igazán jó emlékekkel készülhetnek az egyetemisták az újabb találkozásra.

– Ez valóban így igaz, de azért egy valamit nem szabad elfelejteni, ez már egy új bajnokság – figyelmeztetett az Eszterházy SC vezetőedzője, Zsadányi Sándor.

– Jó esélyekkel vághatunk neki a mérkőzésnek, amelyre, mint mindig, alaposan felkészültünk. Az igazság az, hogy a megszokotthoz képest egy picit még többet is készültünk, mivel az algyőiek azon ritka csapatok közé tartoznak, akik viszonylag sokat védekeznek zavarót. Emiatt erre a játékra is alaposan fel kellett készülnünk, illetve az ellenfél támadójátékára is, hiszen előszeretettel alkalmazza a hét a hat elleni felállást. Ezért is mondom, hogy a szokásosnál több taktikai elemre kellett készülnünk, de ez megtörtént, így készek vagyunk a meccsre. Még egyszer idén utoljára össze kell kapnunk magunkat, de bízom benne, hogy sikerül megint jó teljesítményt nyújtanunk az év utolsó fellépésén.


NB I/B, 13. forduló
Levendula Hotel Algyő (6.) – Eszterházy SC (1.)
Algyő, Fehér Ignác Általános Iskola Sportcsarnok, december 17., szombat, 16.00.
V.: Ignéczi Ivett, Pánczél-Héjjas Tímea.

A 13. forduló további párosításai:

2022. December 16., péntek
17.30.: PEAC – Kecskeméti NKSE

December 17., szombat
14.30.: DVSC Schaeffler U19 – Vasas SC
17.00.: Komáromi VSE – Kispest NKK
18.00.: Kozármisleny KA – Szent István SE
18.30.: Pénzügyőr SE – Oxxo Energy Orosházi NKC

December 18., vasárnap
18.00.: Szombathelyi KKA – FTC U19

Fenyves Balázs/eszterhazysc.hu
Fotó:Szepesi Áron

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová tervezi a nyaralását?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.