Az Egri Járási Ügyészség most több súlyos testi sértés bűntette miatti bűnügyben is vádat emelt. Többek közt, egy férfi minden ok nélkül összevert egy gyerekeivel sétáló szülőt, míg egy másik esetben egy férfi eltörte a volt élettársának, a gyerekei anyjának az orrcsontját.
A Büntető Törvénykönyv rendelkezése szerint, aki más testi épségét vagy egészségét sérti, testi sértést követ el. Ha a testi sértéssel okozott sérülés vagy betegség nyolc napon túl gyógyul, az elkövető súlyos testi sértés bűntette miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Az Egri Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntettével vádol egy 22 éves férfit, aki 2021 decemberében, Ivádon bántalmazta édesanyja volt élettársát, akit testszerte többször megütött és megrúgott. A sértett a támadás során bordatörést szenvedett – közölte portálunkkal Dr. Gubala Ádám Miklós az Egri Járási Ügyészség helyettes sajtószóvivő ügyésze.
A vádhatóság a férfival szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására tett indítványt.
A járási ügyészség vádirata szerint a 23 éves férfi 2020 telén, Pétervásárán sétált ismerősével, akivel közölte, hogy valakit meg fog ütni. A vádlott minden ok nélkül odalépett az utcán a két gyerekével sétáló sértetthez, akit ököllel ütni kezdett. A gyerekek ijedtünkben elszaladtak, de a támadó kitartóan folytatta a sértett bántalmazását mindaddig, amíg a vádlott ismerőse – aki miután a gyerekek után futott és őket biztonságba helyezte – visszatért a helyszínre és véget vetett a bántalmazásnak. A vádlott ezt követően futva elmenekült a tetthelyről.
A sértett súlyos kézsérüléseket szenvedett, melyek gyógytartama 14 hét volt.
Az ügyészség arra tett mértékes indítványt, hogy amennyiben a magáról megfeledkező férfi az előkészítő ülésen a bűnösségét beismeri, a bíróság vele szemben 10 hónap börtönt és 1év közügyektől eltiltást szabjon ki.
Végezetül az Egri Járási Ügyészség által súlyos testi sértés bűntette miatt benyújtott vádirat lényege szerint, egy helyi férfi 2022 februárjában, az esti órákban megjelent volt élettársa tarnaleleszi lakásán, ahol közös gyermekeik anyját bántalmazni kezdte, mivel szerinte a sértett nem foglalkozott megfelelően a kiskorúakkal. A cselekmény során a vádlott többször ököllel arcon ütötte volt párját, akinek sikerült kimenekülnie a házból, majd az ingatlan udvarán a sötétben elbújva várta meg a vádlott távozását. A bántalmazás során a sértettnek az orrcsontja tört el.
A járási ügyészség a férfival szemben végrehajtandó szabadságvesztésre tett mértékes indítványt, melyben a börtönbüntetés időtartamát 1 év 6 hónapban, az ehhez kapcsolódó közügyektől eltiltásét pedig 2 évben határozta meg arra az esetre, ha a férfi az előkészítő ülésen beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














