Lépjen kapcsolatba velünk

Eger Advent: karácsony előtti programdömping a Dobó téren

Eger

Eger Advent: karácsony előtti programdömping a Dobó téren

Ez a cikk több, mint 3 éve és 10 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Csütörtökön lesz az eső miatt elmaradt pótnap, és még pénteken is vár minket egy csodálatos koncert Eger központjában. December 29-én pedig előszilveszter Krisz Rudival és Kozsóval, majd aztán az Újévet is Eger főterén köszönthetjük.

– Eger belvárosában folyamatos a pezsgés – mondta a programdömpinggel kapcsolatban az Eger Híreknek az adventi vásár főszervezője. Berényi Tamás pozitívan értékelte az elmúlt időszakot, hiszen a fellépők és árusok sok vendéget vonzottak a Dobó térre.

Mint ismert, nemrég volt egy esős hétvége, amikor sem a Moodgarden, sem Vastag Csaba nem tudott fellépni az időjárás rossz körülményei miatt, majd B. Tóth László sem állhatott a keverőpult mögé ugyanezen okokból.

December 22-én, csütörtökön 17 órakor kezd a Moodgarden, 19 órától jön Vastag Csaba és 20 órától B. Tóth László – így nagyjából minden pótlásra kerülhet végre.

December 23-án, pénteken 19 órakor aztán – az eredeti menetrenddel megegyezően – karácsonyi koncert kezdődik a Kiscsillag zenekarral. A Kiscsillag zenekar, amely 2005-ös megalakulásakor hobbi garázszenekarként definiálta magát a Kispál és a Borz árnyékában, mára Magyarország keimelkedő alterrock zenekarának tekinthető. A mindig gitáralapú, de számos eltérő stílusjegyet magába olvasztó dalok, a lendületes előadásmód, Lovasi emblematikus szövegvilága és a zenekar utolsó éveiben megjelenő többszólamú énektémák az egyik legkarakteresebb, legegyedibb hangú, bátran kísérletező, évről évre megújuló produkcióvá tették a Kiscsillagot. A jelenlegi felállásban a két alapító, Leskovics Gábor (PUF) és Lovasi András (Kispál és a Borz) mellett az immár énekes-dalszerző-multiinstrumentalista szintre emelkedő Szesztay Dávid játszik, továbbá az idéntől a csapatba kerülő Hajba Imre basszusgitározik, a dobok mögött Bajkai Ferenc ül. Az A38 hajón tartott téli és karácsonyi tematikájú dalaik mellett további meglepetésekkel is készülnek.

December 29-én majd egy előszilveszteri bulira nyit újra a tér, jön Krisz Rudi és Kozsó, valamint az Újévet is Eger központjában köszönthetjük, ha szabadtéri bulira vágyunk.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Programok kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL