Közösségi oldalán jelentette be Mirkóczki Ádám, hogy 2024-ben független indulóként újrázna a polgármesteri székért. Nyilatkozatai azt sugallják, erősen számít a térség Fideszes országgyűlési képviselőjének, Pajtók Gábornak a támogatására.
Jobbiktól a Fideszig?
2019-ben Mirkóczki Ádám még a Jobbik delegáltjaként, a párt egykori szóvivőjeként lett az egri Egységben a Városért Egyesület nevű ellenzéki tömörülés polgármester-jelöltje. Megválasztása előtt, közösségi oldalán még elsősorban Jobbikosként kampányolt.

Hamarosan azonban távoznia kellett a Jobbikból, amikor nyíltan bírálni kezdte annak politikáját. Alig egy év elteltével pedig szétverte azt az egri ellenzéki összefogást is, aminek a polgármesteri székét köszönheti. Korábbi szövetségesei szemében a pandémia időszaka alatt vált vállalhatatlanná. Először az Egységben a Városért Egyesület vezetője, egyben Eger alpolgármestere, Mirkóczki Zita leváltása okozott komoly feszültséget a szövetségben, majd Komlósi Csaba és Keresztes Zoltán önkormányzati képviselők szakítottak a frakcióval Mirkóczki Ádám vezetési stílusa miatt.
Közben a párt nélkül maradt Mirkóczki minden igyekezetével építette és építi azt a hamis képet magáról, hogy önszántából lett független. Dörgölőzik a Fideszhez, nyíltan Habis László korábbi polgármester és Pajtók Gábor, a térség Fideszes országgyűlési képviselője szövetségeseként tünteti fel magát, emellett igyekszik kapaszkodni az MSZP-s Farkas Attilába és a Jobbikos Minczér Gáborba is. Nem is igen tehet mást, hiszen a két alpolgármestere nélkül már végképp egyedül maradna a közgyűlésben.

Legújabb nyilatkozatában Mirkóczki mégis gondolkodás nélkül mondta bele az ATV kamerájába két éve hatalmon lévő polgármesterként, hogy a helyben ellenzékben lévő Fideszes képviselők lopnak, és minden gátlás nélkül kelti azt a látszatot, hogy a kompenzáció, amit a Fidesz-kormány adott Eger városának, a Pajtók Gáborral fennálló jó viszonyának és együttműködésének gyümölcse. Kérdés, hogy a polgármester újabb térhajlításához mit szól a korábban elárult szövetségeseinek sokasága és a kevés még megmaradt támogatója.

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!