Több, mint 400 cipősdobozba csomagolt karácsonyi ajándék gyűlt össze a Baptista Szeretetszolgálat Egerben is jól ismert, és a 2022-es évben immár 17. alkalommal meghirdetett adventi szeretet-akciójában.
A válságokkal, nehézségekkel terhelt esztendőben is több száz, tartalmas ajándékcsomag juthatott el az Egerben és a környező településeken élő, rászoruló családok gyermekeihez.
Örömmel számolunk be arról, hogy az egri Cipősdoboz Akció 17 éves története során összesen 7500 Heves megyei gyermeknek okozhattunk örömet, széles körű társadalmi összefogással
– fogalmazott az Egri Baptista Gyülekezet részéről Zentai László.
Hozzátette – az Ünnep üzenetéhez méltó, hogy a mennyei ajándékra, a Megváltó Jézus Krisztus földre érkezésére, s így a világ megajándékozására emlékezve megnyílik az adományozók szíve. S ahogyan Jézus tanított erről: úgy találkozhatunk vele, ha gyermeki hittel fogadjuk Őt magát és a kegyelemre épülő új életet, amivel ma is meg kíván ajándékozni bennünket.
Az adakozók mellett köszönetet mondtak az egri gyűjtőpontok valamennyi munkatársának, a résztvevő cégek, intézmények vezetőinek, a helyi szervezőknek és önkénteseknek az Agria Park bevásárlóközpontban, a Biolife Plazma Egernél, a Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtárban, a Mind-Diák Irodában és a Baptista Szeretetszolgálat egri irodájánál.
A logisztikában, a koordinációs munkában és a csomagok kiosztásában az Egri Baptista Gyülekezet idén is hatékonyan együttműködött a Keresztények Egerért összefogás tagjaival, a Keresztény Élet Központ Gyülekezet munkatársaival, önkénteseinnel, akik a csomagok kiosztásban jeleskedtek!
Örülünk valamennyi adományozó és gyűjtésben résztvevő, kedves partnerünk odaadásának. Köszönjük felajánlásaikat és szervező munkájukat, s azt kívánjuk, hogy Isten áldása, kegyelme kísérje életüket a 2023-as esztendőben is -zárta Zentai László.




Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















