Nem mindennapi látványban volt része azoknak, akik szombat reggel Eger belvárosában jártak.
A Heol egyik olvasója jelezte a portálnak, hogy szombat reggel egy félmeztelen férfi sétálgatott a Széchenyi utcán.
Az olvasó elmondta, hogy egy elhaladó buszból azt látta, hogy a helyszínen egy, az évszaknak és a jó ízlésnek sem megfelelő, öltözet nélküli pucér ember tartózkodik az utcán, aki mellett egy mentőt is látott.
A lap kérdésére a mentősök megerősítették a hírt.
– Egy 30 év körüli férfi zavart állapotban, meztelenül sétál Egerben a Széchenyi utcán – tájékoztatta a portált Deutsch Ákos, Heves megyei vezető mentőtiszt valamivel nyolc óra után.
Azt egyelőre nem tudni, miért indult neki. A mentőegységet egy másik beteghez riasztották, amikor a viadukt alatt vették észre, hogy ez a férfi zavartan, félmeztelenül sétálgat. Egészen a belvárosi udvarig kisérték, ahol a rendőrség segítségével sikerült betenni a mentőautóba.
A férfi állítólag megharapott egy nőt is, akit szintén be kellett vinni a kórházba ez miatt.
Forrás: Heol
Fotó: illusztráció (Shutterstock)
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!












