Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Péter, Pál

Sötét
Fény

Az Eger Advent 125 programot kínált és közel 300 embernek adott munkát

Eger advent

Az Eger Advent 125 programot kínált és közel 300 embernek adott munkát

Ez a cikk több, mint 3 éve és 5 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Véget ért az Eger Advent rendezvénysorozat, ami több, mint egy hónapon keresztül kínált programokat, kikapcsolódási lehetőséget a kilátogatóknak. A szervezők összesen 125 programmal várták az érdeklődőket. Mint kiderült, munkát is adott bőven a rendezvény, ahhoz, hogy jól érezhessük magunkat, ahhoz több száz ember munkája volt szükséges. Oroján Sándor úgy véli 2023-ban is élettel kell megtölteni a várost.

Az Eger Advent november második felétől egészen december 31-ig kínált programokat, melyre rengetegen voltak kíváncsiak, megtelt élettel és karácsonyi hangulattal a belváros.

Az Eger Adventhez több száz ember munkájára volt szükség. Nézzük a számokat:

152 ember számára állandó munkahelyet, míg 127 ember számára alkalmi munkát jelentett az Eger Advent.

A rendezvény megszervezése körül még voltak kétségek az ősz folyamán, a képviselők többsége azonban a megrendezése mellett tette le a voksát.

A Eger Adventtel kapcsolatban Oroján Sándor a Fidesz frakcióvezetője is megszólalt, a közösségi oldalán közzétett videóban összegezte a számokat.

91 programot szerveztünk a felnőttek részére, és 34 gyerekprogramon vártuk az érdeklődőket, azokat, akik szerettek volna egy kicsit készülni a karácsonyra, vagy éppen mulatni, elbúcsúztatni az óévet, vagy köszönteni az újévet. Az Eger Advent azt is jelentette, hogy 152 embernek tudtunk állandó munkahelyet biztosítani itt a téren, a bódékban, az elárusító pultokon, a hangosításban, vagy éppen a rendezvényszervezésben, és 127 ember alkalmi munkavállalásához sikerült hozzájárulni.

-számszerűsítette az adatokat Oroján Sándor.

A rendezvény közel 300 embernek adott munkát, mely Eger gazdaságának is nagyon jót tett – tette hozzá, majd a 2023-as tervekről is szólt.

Azon leszünk, hogy 2023-ban minél több ilyen vagy ehhez hasonló rendezvénnyel tudjunk életet lehelni a Dobó térbe, a Szépasszonyvölgybe, az Érsekkertbe. Azon leszünk, hogy 2023-ban megtöltsük élettel Egert

-emelte ki Oroján Sándor.

Kiemelt kép: facebook.com/egeradvent/ Mihály Péter

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL