Lépjen kapcsolatba velünk

Napokra eltűnt Eger hivatalos Facebook-oldala

IMG

Napokra eltűnt Eger hivatalos Facebook-oldala

Ez a cikk több, mint 3 éve és 4 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Közel egy hétig tartott a szünet, rejtély, hogy mi történhetett.

Hat napon át nem volt fellelhető a Facebookon az „Eger Város Hivatalos Oldala” néven futó közösségi média oldal.

A felület egy több ezres követőtáborral rendelkező platform, amely az önkormányzat tulajdona, és mint olyan, közvagyonnak tekinthető – írta a történtekkel kapcsolatban az Egerinfó, miután egy olvasójuk értesítette őket az esetről. Megnéztük és valóban: volt egy poszt 6 nappal ezelőtt az első egri baba polgármesteri köszöntéséről, majd hosszú szünet után tegnap (január 9-én) délután került ki egy újabb bejegyzés a karácsonyfák elszállításának menetrendjével kapcsolatban.

A másik egri portál az esettel kapcsolatban megjegyzi, hogy „a városházáról érkező pletykák szerint állítólag a korábban hosszú éveken át egy személyben ellátott sajtós feladatkörre a polgármester és a két alpolgármester köré épülve mostanra már három – egyes hírek szerint négy – fő is jut, s ha igaz, akkor nem kevés bérért” – írják, hozzátéve, hogy ez akár bérfeszültséget is okozhatott.

Valószínűleg ennek a csapatnak a feladata lehet a város hivatalos közösségi média oldalának kezelése is, amelynek eltűnésére olvasónk hívta fel a figyelmünket. Miután utánanéztünk mi is tapasztaltuk, hogy valóban közel egy hétre a Facebookon elérhetetlen lett az oldal, aminek oka az oldal letiltása is lehetett.

Akár a Facebook közösségi alapelveivel szembemenő, a platform szabályait megszegő tartalom is kikerülhetett az oldalra, előfordul már ugyanis, hogy a városvezetés személyes politikai propagandájuk kommunikálására használta fel a hivatalos városi oldalt.

Miután egri adófizetők pénzéből fizetett dolgozók azok, akik adminisztrátorként azt oldalt kezelik, felmerül a kérdés, hogy ajon az önkormányzati vagyon szabályos kezelésének minősül-e még, ha annak létezését veszélyeztetik a felelőtlen propagandával – tette fel a kérdést az Egerinfó újságírója, hozzátéve, hogy vajon felmerül-e bárki vagyoni és személyes felelőssége az ügyben.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Város kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.