Lépjen kapcsolatba velünk

Navracsics az Erasmus-ügyről: Nem értjük az Európai Bizottság új lépését

Navracsics Tibor

Navracsics az Erasmus-ügyről: Nem értjük az Európai Bizottság új lépését

Ez a cikk több, mint 3 éve és 6 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A miniszter új információkat osztott meg az Erasmus programot érintő bizottsági lépéssel kapcsolatban.

Navracsics Tibor nyilatkozott az Erasmus+ programról a Magyar Nemzetnek. Mint mondta az uniós források felhasználásáért felelős miniszter, „a korábbi tárgyalások során az Európai Bizottság említett aggályokat, de ezeket kezeltük, ezért nem értjük a mostani lépésüket”.

Navracsics: Diszkriminatív az Európai Bizottság lépése

A miniszter kifejtette, hogyha a nem alapítványi egyetemek diákjai részt vehetnek az Erasmus-programokon, az alapítványiak pedig nem, akkor az diszkriminatív lépés a Bizottságtól. A Magyar Nemzet kérdésére hangsúlyozta, nem volt előzetes információja az EB mostani lépéséről. „Korábban, a kérésüknek megfelelően, módosítottuk a törvényt, módosítottuk a szabályokat, mind a két pontot teljesítettük, amelyeket ezzel kapcsolatban korábban kifogásoltak” – fejtette ki.

Navracsics Tibor kiemelte: 

levélben fordul Johannes Hahnhoz,

az Európai Bizottság költségvetési és igazgatási ügyekért felelős biztosához és Mariya Gabrielhez, az Európai Bizottság innovációért, kutatásért, kultúráért, oktatásért és ifjúságért felelős biztosához, hogy további tájékoztatást kérjen, mi a problémájuk pontosan és azt hogyan látják orvosolhatónak.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL