Lépjen kapcsolatba velünk

Elérhetővé tennék az EpiPen-injekciót az egri óvodákban

Darázs

Elérhetővé tennék az EpiPen-injekciót az egri óvodákban

Ez a cikk több, mint 3 éve és 6 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Minden intézménynek vennének 2-2 adagot a szerből, ami rovarcsípés okozta súlyos allergiás reakció esetén jelenthet életmentő segítséget. Az előterjesztést a jövő csütörtöki közgyűlésen tárgyalják majd a képviselők.

A kezdeményezés szerint „Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése határoz Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában álló minden egri székhely és tagóvoda számára továbbá Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata fenntartásában álló bölcsödébe a 2023. évi költségvetés terhére feladatellátási helyenként 2 db EPIPEN Junior oldatos injekciót vásárlásáról. A Közgyűlés felkéri a Gazdasági Irodát a fedezet betervezésére a 2023. évi költségvetési rendelet-tervezetben” – olvasható Mirkóczki Zita önkormányzati képviselő javaslatában.

A képviselő azzal indokol, hogy „számtalan fórumon olvashattuk már, hogy egy allergiás reakcióra milyen szomorú véget érhet, és ezzel szemben milyen segítséget jelent egy-egy EPIPEN injekció gyors beadása. Az elmúlt időszakban is lehetett hallani, hogy Székesfehérváron egy oktatási intézményben egy ilyen injekció megléte mentette meg az életét egy 10 éves kislánynak. Ez az eset is megerősítette azt a szándékomat, hogy legyen minden egri óvodában és bölcsödében ilyen injekció.

Mirkóczki Zita azt mondja, egyeztetett gyermekorvosokkal, akik szintén támogatták ezt az elképzelést és segítenék is az óvodai dolgozók felkészítését ebben az ügyben. Javasolja tehát, hogy minden intézménynek vásároljon a város 2 db ilyen injekciót (az első beadása után 15 perccel kell beadni a másodikat). Ezután képzést tartanának a kiválasztott óvodapedagógusoknak. Kezdeményezi, hogy mérjék fel az óvodákban az allergiás gyermekek számát, ott tájékoztassák a szülőket erről az injekcióról.

Mirkóczki Zita
Mirkóczki Zita egy korábbi közgyűlésen (Fotó: Nemes Róbert)

Az EpiPen Junior steril oldat előre töltött tollban, sürgősségi izomba történő (intramuszkuláris) injekciózáshoz

Az EpiPen Junior rovarcsípések vagy rovarmarások, ételek, gyógyszerek vagy egyéb allergének által kiváltott súlyos allergiás reakciók (anafilaxia) valamint fizikai terhelés hatására fellépő vagy ismeretlen eredetű anafilaxia sürgősségi kezelésére alkalmazható. Az EpiPen Junior autoinjektor azonnali alkalmazásra szolgál olyan betegek számára, akiknél igazoltan magasabb az anafilaxia fellépésének a kockázata, ide értve azokat a betegeket is, akiknek korábban már volt anafilaxiás reakciójuk. Az anafilaxiás reakció tünetei a következők lehetnek: bőrviszketés, kidudorodó kiütés (mint például a csalánkiütés), kipirulás; az ajkak, a torok, a nyelv, a kezek és a lábak duzzadása; zihálás; rekedtség; hányinger; hányás; hasi görcsök, és néhány esetben eszméletvesztés.”

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL