Mirkóczki Ádám polgármester a mai nappal végleg bebizonyította, hogy nem méltó sem a polgármesteri székre, sem a „polgármester úr” megszólításra – írta minapi Facebook-bejegyzésében a Városért frakció képviselője.
Egy furcsa bejegyzés, illetve leginkább az arra adott reakciók sora terjed a közösségi médiában, ami volt és jelenlegi politikusokat, egykori Mirkóczki szimpatizánsokat és minden jóérzésű egri polgárt megdöbbentett a minap. Történt ugyanis, hogy Mirkóczki polgármester egy városvezetőhöz méltaltlan poszttal zárta heti tevékenységét a Városházán, melyben a legalpáribb stíluban szidalmazta képviselőtársait.
Az írta: Ez a két nyomorult: a momentumos Keresztes és a fideszes Oroján…
Ebben a posztban a nehezen minősíthető megjegyzéseken túl a Kormányhivatal törvényességi felhívására reagálva is szót emelt. Mint az ismert ugyanis, a Heves Vármegyei Kormányhivatal törvényességi felhívással élt az egri közgyűlés, az elkerülő úttal kapcsolatban meghozott egyik határozatával kapcsolatban. A polgármesteri hivatal részéről a Heol-hoz az a reakció érkezett, hogy Oroján Sándornak (Fidesz-KDNP), Keresztes Zoltánnak (Momentum) le kellene mondania önkormányzati biztosi pozíciójáról.

Mirkóczki Zita, a Városért frakció képviselője, Mirkóczki Ádám korábbi szövetségese a közösségi oldalán szólította fel lemondásra a városvezetőt
A képviselőnő posztjában emlékeztetett 2019-re, amikor egri ellenzéki érzelmű politikusok úgy döntöttek, ha az országot nem is, de – mint fogalmaz – Egert egy jobb útra téríthetik.
– Ezen a ponton úgy határoztunk, mi különböző világlátású emberek összefogunk, mert ha nem is mindenben, de az alapvető demokratikus értékek képviseletében és az emberség fontosságában mindannyian hiszünk. Akkor, 3 évvel ezelőtt a csapatunk és a küzdelmünk élére Mirkóczki Ádámot választottuk, mert hittük, hogy ő ugyan azokat az alapvetéseket vallja, mint mi magunk is. Mostanra szomorúan de be kell látnom, talán soha nem tévedtem és tévedtünk még ekkorát – írja Mirkóczki Zita.
A polgármester posztjával kapcsolatban párhuzamot von a korábbi városvezetők és Mirkóczki Ádám személye között
– Mirkóczki Ádám polgármester ma délelőtt közösségi oldalán, melyre több ezer egri hiteles és közérdekű információs felületként tekint, olyan minősíthetetlen stílusú, sértő, személyeskedő és az alapvető emberi értékeket, más emberek alapvető emberi jogait sárba tipró bejegyzést tett közzé, amivel végleg érdemtelenné nyilvánította magát nem hogy egy város, de önmagán kívül akár egyetlen másik ember képviseletére is. 1989 óta olyan emberek ültek városunk első emberének székében, akik nem csak óriási tudásukkal és szakértelmükkel, de jellemükkel, emberségükkel és erkölcsi példamutatásukkal is polgármesteri rangra emelték önmagukat. Félre téve a politikai nézetkülönbségeket Ringelhann György, Nagy Imre és Habis László olyan vezetői voltak Egernek, akik viselkedésükkel és jellemükkel példát mutattak minden helyi politikusnak. Mert tudták, a szék amiben ülnek nem csak jogokkal, hanem óriási felelősséggel is jár! Nem csak jogilag, de főleg erkölcsileg – emelte ki Mirkóczki Zita.
Távozásra szólította fel a polgármestert
– Mirkóczki Ádám polgármester a mai nappal végleg bebizonyította, hogy nem méltó sem a polgármesteri székre, sem a „polgármester úr” megszólításra. A mai bejegyzés egy valamire bizonyíték: hogy nem tisztel senkit és semmit, ha a saját érdekéről, a saját akaratáról van szó. Éppen ezért – egyetértve több képviselőtársammal – nyomatékosan felszólítjuk, hogy kérjen bocsánatot az általa „nyomorultaknak” titulált képviselőktől akik Eger város polgárainak szavazatai alapján, az ő bizalmukból és akaruk szerint töltik be jelenleg a képviselői tisztséget. Majd miután sikerült számot vetni önmagával a jövő héten esedékes közgyűlésen mondjon le! Távozzon a közgyűlésből, távozzon az egri közéletből mert Eger egyetlen polgárának sincs szüksége rá, hogy a polgármester ilyen vállalhatatlan stílusban mérgezze tovább a helyi közéletet és a városért végzett felelős munkát – zárta posztját Mirkóczki Zita.
Érdekesség, hogy Mirkóczki Ádám posztjával kapcsolatban Rázsi Botond, városunk korábbi alpolgármestere is szót emelt
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!













