A vádirat szerint a nő 2021-ben mikulás napján azzal lepte meg 7 éves kislányát, hogy magával vitte őt a gyöngyösi főtér egyik üzletébe, ahol már begyakorolt mozdulatokkal jelezte neki, hogy milyen árucikkeket rejtsen lopás céljából a ruhája alá.
Az anya, aki tettestársává züllesztette a gyermeket, ezzel szülői nevelési feladatából eredő kötelességét is súlyosan megszegte, miáltal a kiskorú erkölcsi fejlődését jelentősen veszélyeztette.
A szabálysértési és gyermekvédelmi eljárások mellett ezért ellene büntetőeljárás is indult, melyben az ügyészség felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására és pártfogó felügyelet elrendelésére tett indítványt.
A szabálysértési értékre elkövetett bolti lopás nem egyszer rablásba fordul akkor, amikor a tolvaj az elvett dolgok megtartása érdekében erőszakot alkalmaz. A rablás alapeseti büntetési tétele kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, úgyhogy ilyen esetben a tetten ért tolvaj súlyos büntetésre számíthat.
A szabálysértési értékre elkövetett lopás esetén a tettes minősítő körülmény híján is a büntetőbíróság elé kerülhet például akkor, ha a lopásba a nevelése alatt álló kiskorú személyt is bevonja. Így tett az a 30 éves anya, akivel szemben ezért a Gyöngyösi Járási Ügyészég emelt vádat kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!













