Lépjen kapcsolatba velünk

Bódi Zsolt: A bezárt posta és a csapadékvíz-elvezetés egyaránt probléma Felnémeten

Bódi Zsolt

Bódi Zsolt: A bezárt posta és a csapadékvíz-elvezetés egyaránt probléma Felnémeten

Ez a cikk több, mint 3 éve frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Bódi Zsolt, a Fidesz-KDNP felnémeti önkormányzati képviselője a csütörtöki közgyűlésen emelt hangot a városrész postájának bezárása ügyében, illetve mielőbbi megoldást sürgetett a településrész bizonyos utcáiban tapasztalható csapadékvíz-elvezetési problémákkal kapcsolatban is.

A képviselő napirend előtti felszólalásában arra emlékeztetett, hogy néhány hónapja szomorú meglepetésként érkezett a hír a felnémeti és Vallon utcai postafiókok bezárásáról, ami a körzetében élőket meglehetősen súlyosan érinti. Kiemelte, hogy a Városgazdálkodási Bizottság korábbi ülésén már tárgyalták a Magyar Posta kérését, hogy az önkormányzat engedje el a két postafiók bérleti díját, arra való tekintettel, hogy azok nem üzemelnek.

Bódi Zsolt kiemelte, hogy

a Magyar Posta kérése kiveitelezhető, de csakis abban az esetben, ha cserébe az állami cég vállalja a két fiók újranyitását.

Bódi Zsolt felszólalásában arra is kitért, hogy személyesen kért be minden anyagot az önkormányzat szakirodáitól azzal kapcsolatban, hogy eddig az önkormányzat részéről milyen tárgyalások folytak a posták ügyében. Sajnálatosnak tartja, hogy ennek a kérésnek már jó ideje nem tett eleget a városvezetés, ugyanis – mint fogalmazott – még sem választ, sem anyagot nem kapott erről, ezért ismételten szeretné kérni ezeket.

Mirkóczki Zita szintén napirend előtti felszólalásban emelte ki, hogy a Vallon utcai posta és a Katona téri parkolóház bezárásai miatt az autóval közlekedő egriek nem tudnak normális körülmények között parkolni, hogy igénybe vehessék a Széchenyi utcai postát, így sok esetben fordul elő az, hogy a TESCO-ban működő postafiók óriási terhelést kap.

Mirkóczki Zita
Mirkóczki Zita (fotó: Nemes Róbert)

Bódi Zsolt azt is elmondta, hogy az elmúlt napokban óriási mennyiségű csapadék hullott le, ami Felnémeten is nagy problémákat okozott azzal, hogy ismét több ház udvara állt víz alatt. Hangsúlyozta, hogy ez a probléma nem újkeletű, az évek óta fennáll. Kiemelte továbbá, hogy mind ő, mind pedig a lakosság több alkalommal írt az ügyben levelet a városvezetésnek, de sajnos ezekre szinte alig érkezett válasz. Elmondta, hogy bár a hivatali ügyintézők sorra megteszik amit lehet és segítenek, döntés a vezetés részéről nem születik, így a probléma sem tud megoldódni.

Minczér Gábor alpolgármester erre úgy reagált, hogy ismeri a problémát, ő is volt kint terepbejáráson, ám sajnos a kérdésre a rendelkezésre álló szűk időkeret miatt nem tud válaszolni, ezt majd megteszi a közösségi oldalán.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Város kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.