Lépjen kapcsolatba velünk

Csaknem nyolcezren érkeztek Ukrajnából hétfőn

Menekültek Fotó: Szabó Bernadett / Reuters

Csaknem nyolcezren érkeztek Ukrajnából hétfőn

Ez a cikk több, mint 3 éve és 8 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Az ukrán-magyar határszakaszon 4134-en léptek be Magyarországra hétfőn, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 3497-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden.

A közlemény szerint a beléptetettek közül a rendőrség 101 embernek állított ki harminc napra érvényes, ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást. Nekik ez idő alatt kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért – írták.

Vonattal 75 ember – köztük 23 gyermek – érkezett Budapestre az ukrajnai háború elől menekülve – tudatta az ORFK.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon azt közölte, hogy a Készenléti Rendőrséggel segíti az Ukrajnából vonattal érkező menekülteket. A feladatokban támogatást nyújt a Budapesti Polgárőr Szövetség is.
    Folyamatosan tartják a kapcsolatot az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Magyar Államvasutak Zrt., a Budapesti Közlekedési Központ, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, Budapest Főváros Kormányhivatala, valamint a segélyszervezetek munkatársaival – írták.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Háború kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL