Lépjen kapcsolatba velünk

Kovács Kati a koronavírus utóhatásairól beszélt

Kovács Kati

Kovács Kati a koronavírus utóhatásairól beszélt

Ez a cikk több, mint 3 éve és 6 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Kovács Kati is elkapta tavaly a koronavírust, amit hamar leküzdött, de az utóhatásaitól mind a mai napig szenved – írta a Blikk. Könnyen átvészelte, de a szagokat és ízeket azóta sem érzi.

Magam vagyok a bizonyíték arra, hogy a védőoltás hatásos, egy napig voltak enyhe tüneteim, gyengélkedtem kicsit, és a tesztem is csak azon a napon volt pozitív

– mondta a Blikknek a Kossuth-díjas énekesnő, aki néhány nappal később már a színpadon szórakoztatta a közönségét.

Akkor már negatív volt a tesztem, és nem is éreztem magam rosszul. Még akkor is gondolkodtam rajta, hogy elmenjek-e az esti fellépésre, de hatszáz ember várt rám, és én nem akartam őket cserben hagyni. Bár a torkom még nem volt az igazi, kicsit köhögtem is, a közönség utólag azt mondta, ezt észre sem lehetett venni.

Azóta teljesen jól érzem magam, viszont a szagokat és az ízeket nem érzem. Ez elég kellemetlen, mert egyébként sem fordítok nagy figyelmet az étkezésre, és most még élvezni se tudom. Szakemberhez fordultam, aki megpróbálja visszahozni a szaglásomat és az ízlelésemet, bízom benne, hogy sikeres lesz a terápia

-fogalmazott a művésznő.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Bulvár kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL