Lépjen kapcsolatba velünk

Melegételt osztottak pénteken az egri Fidesz-KDNP frakció képviselői – videó

ételosztás

Melegételt osztottak pénteken az egri Fidesz-KDNP frakció képviselői – videó

Ez a cikk több, mint 2 éve és 3 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A Vöröskereszt Egri Területi Szervezete a téli hónapokban minden pénteken délben megvendégeli a rászorulókat. Ezúttal az egri Fidesz-KDNP-frakció képviselőinek támogatásával és jelenlétében osztottak palócgulyást a Klapka György utcában.

A Vöröskereszt Egri Területi Szervezete a hideg idő beálltával kezdi, és a tavasz érkezésével fejezi be téli étkeztetési időszakát. Ehhez támogatókat is szoktak keresni, ebben a szezonban sincs ez másképp.

Kosik Márta, a Vöröskereszt Eger Területi Szervezetének vezetője (piros kabátban) (Fotó: Mihály Péter)

Pár héttel ezelőtt már Oroján Sándor és Oroszné Ibolya finanszírozták a programot, most pedig a teljes Fidesz-frakció döntött úgy, hogy anyagi támogatással a jó ügy mögé áll. Ezúttal 100 adag palóc gulyásleves készült.

Oroján Sándor önkormányzati képviselő, az egri Fidesz-KDNP képviselőcsoport frakcióvezetője, mint az egyik támogató nyilatkozik (Fotó: Mihály Péter)

– Reméljük, hogy ezzel is tudtunk segíteni a nehéz időszak átvészelésében – fogalmazott a jótékonysági akció kapcsán Oroján Sándor közösségi oldalára feltöltött videójában.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Idén hová tervezi a nyaralását?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.