Magyar idő szerint 10 óra 48 perckor földrengés pattant ki Horvátországban 4.9-es magnitúdóval, a Krk-sziget közelében, közölte Facebook-oldalán az ELKH FI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium. A földrengés a teljes horvát tengerparton érezhető volt, de még Zágrábban is érezték.
A földrengés mélysége a jelenlegi becslések alapján 6 kilométer volt. Közepes erősségű földmozgásnak számít.
A földrengés epicentruma néhány kilométerre volt Bascanska Dragatól, Krk szigetén. A földmozgást az egész tengermelléken, és Horvátország középső részén is érzékelte a lakosság. Nagyobb károkról nem érkeztek jelentések. A szemtanúk közlései szerint a földmozgás legfeljebb 15 másodpercig tartott.
Tomislav Fiket szeizmológus elmondta: a Kvarner-öböl szeizmikusan aktív terület, és gyakoriak a földrengések.
Hozzátette: a térségben az elmúlt években is földrengések sorozatát regisztráltak, azonban hosszú idő után ez a korábbiaknál lényegesen nagyobb erősségű földmozgás volt. Ennél nagyobbat utoljára 1916-ban jegyzetek fel, 5,8-as erősségűt a tengermellék-fensíki Vinodol járásban – fogalmazott a szakértő.
A földmozgást a hazai lakosság is érezhette, tették hozzá.
A helyi szeizmológiai szolgálat közölte, a földrengés a teljes horvát tengerparton érezhető volt, de a Dubrovnik Times arról ír, hogy még Zágrábban is érezni lehetett. A helyiek nagyon rövid, de egyben nagyon rengésről számoltak be, amit komoly hanghatás kísért, egyeseknél pedig csörögtek az edények a szekrényekben.
A rijekai felhőkarcolók állítólag meginogtak, és a magyarok körében is népszerű üdülőhelynek számító Rovinjban is remegett a talaj az emberek lába alatt.
5-10 másodpercig tarthatott, de nem tűnt veszélytelennek
– erről a Jutarnji List egyik olvasója számolt be.
Sérültekről egyelőre nem érkezett jelentés, a helyi tűzoltóparancsnokság tájékoztatása szerint olyanokról tudnak, akik félelmükben telefonáltak, mert nem tudták, mi történik – írja a 24.hu.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















