Az Egri Borvidéken is egyre fontosabb, hogy a szőlőtermesztők reagálni tudjanak az éghajlatváltozás kihívásaira. Ebben ma már okoseszközök is segítik őket. A témában olasz-magyar konferenciát tartottak az Eszterházy Károly Katolikus Egyetemen.
Ezt a szenzort csütörtökön telepítette a Síkhegy-dűlőbe, az egri egyetem szőlőjébe munkatársaival Denise Vicino. A CET-Electronics képviseletében ő mutatta be az eszközt a Leányka utcában, a témában tartott konferencián – számolt be a TV Eger.
– A telepített eszköz az összes fontosabb időjárási tényezőt rögzíti. Ilyen az eső mennyisége, a szél erőssége, a hőmérséklet, a relatív páratartalom. Bár emellett speciálisabb területeket is vizsgálunk vele, például a talaj összetételét, a leginnovatívabb dolog benne mégis csak a kamerával összekapcsolt informatikai rendszer, amellyel a szőlő növekedését, sőt, a szőlőfürtök méretét, a szőlőszemek külső jellemzőit, illetve ezek változását is elemezhetjük – nyilatkozta az összeállításban az olasz szakember.
A GrapeProdigi szakmai konferencia egy uniós projekt keretében valósul meg, az egri és a padovai egyetem szervezésében, ahonnan Prof. dr. Franco Meggio látogatott városunkba. A CET vállalat mellett pedig az Eger Borműhely képviselteti magát a kezdeményezésben. Ifj. Lőrincz György is azt mondja, a szőlőtermesztésben is egyre hangsúlyosabb szerepet kapnak a modern technológiák. Elhangzott: szeretnének naprakészek lenni, hiszen ha minél jobb a szőlő, akkor lehet egyre jobb a bor.
A GrapeProdigi program arra szolgál, hogy a szőlőtermesztőket támogassák digitális eszközökkel, hogy továbbfejleszthessék precíziós gazdálkodási szemléletüket. Mindez az Erasmus+ Kisméretű Partnerségi Program keretében valósul meg, később majd egy portálon bárki számára elérhetővé teszik az elkészült anyagot, ahol bemutatják a területen fejlesztett eszközöket.
Ezek egyre fontosabbak az éghajlatváltozás kihívásaira való reagálásban. Hegyi Ádám István szakmai vezető ismertetése szerint a pénteki alkalom egy workshop volt, amelyet a tervek szerint kéthavonta megtartanak majd.
A TV Eger összeállítása itt megtekinthető:
(A nyitókép illusztráció.)

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!