Lépjen kapcsolatba velünk

Több mint kilencszázan tanultak idegen nyelvet pályázati támogatásból Hevesben

Nyelvtanulas diak

Több mint kilencszázan tanultak idegen nyelvet pályázati támogatásból Hevesben

Ez a cikk több, mint 3 éve frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Több mint kilencszázan tanultak ingyenesen idegen nyelvet egy uniós pályázati támogatásból megvalósult program keretében Heves vármegyében – közölte a szervező Heves Megyei Szakképzési Centrum.

Tájékoztatásuk szerint a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) pályázatán mintegy 150 millió forint támogatást nyertek el korábban képzésekre, ebből a Széchenyi 2020 program részeként ingyenesen elvégezhető angol és német nyelvtanfolyamokat szerveztek. A 120 órás képzéseken végül 911-en szereztek tanúsítványt.

A kezdeményezés elsődleges célja az volt, hogy az idegen nyelven nem vagy csak alacsony szinten beszélő felnőtteknek lehetőséget nyújtsanak a nyelvtanulásra. Az érintett időszakban a Heves Megyei Szakképzési Centrum 8 intézményében 83 csoportban összesen 1011 jelentkező kezdte el a képzést – közölték.

Jelezték:

a résztvevők döntő többségét a szakképzési centrummal tanulói jogviszonyban álló 16-25 évesek alkották. Köztük a projekt szempontjából hátrányos helyzetűnek számító, alacsony iskolai végzettségű fiatalok tették ki a tanulók mintegy 70 százalékát.

A szakképzési centrum több mint száz táblagép használatával segítette a jelentkezőket, emellett olyan kombinált tankönyveket alkalmaztak a tananyagok elsajátításához, amelyekkel a diákok online, akár otthoni környezetben is tanulhattak.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Oktatás kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.