Lépjen kapcsolatba velünk

Hétfőtől negyedével csökken bizonyos sajtok ára a Lidlben 

Lidl diszkont

Hétfőtől negyedével csökken bizonyos sajtok ára a Lidlben 

Ez a cikk több, mint 3 éve és 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Úgy tűnik, elkezdődött a harc a vásárlókért az üzletláncok között, legalábbis erről ír a Világgazdaság. Ennek egyik pillére, hogy pár hete egymásra licitálva jelentik be a kereskedelmi láncok, hogy melyik alapvető élelmiszer árát tervezik csökkenteni. Az egyik eredménye pedig az, hogy a Lidl hétfőtől jelentős mértékben és tartósan csökkenti a kínálatában található legnépszerűbb sajtok árát.

A lap beszámolt arról is, hogy a szóban forgó sajtok ára kiszereléstől és típustól függően akár 25 százalékkal csökken.

Elküldték a listát is, amely szerint az árcsökkentés nyomán

  • a saját márkás Pilos 250 grammos Edami darabolt sajt a jelenlegi 999 forintos ár helyett hétfőtől 749 forintba kerül majd, 
  • míg az 1 kilogrammos kiszerelésű Pilos trappista sajt 900 forinttal lesz olcsóbb, így 2990 forintért lesz elérhető a mostani 3890 forint helyett.
  • A 700 grammos Pilos trappista sajt 800 forinttal kerül majd kevesebbe, így 2999 forintot kell érte fizetni a jelenlegi 3079 forint helyett. 
  • A laktózmentes 700 grammos kiszerelésű Pilos trappista sajt árát 21 százalékkal csökkentik, így az 2999 forintért lesz elérhető az áruházakban. 

A portál felidézte, hogy március 1-jén az Aldi Magyarország bejelentette, terméktől függően 20–23 százalékkal alacsonyabb áron kínálja a magyar beszerzésű trappista sajtjait, mire gyorsan kiderült, hogy nemcsak az Aldi járt el így, hanem a CBA is.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Gazdaság kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.