A Magyar Posta a bérleti szerződést is fel kívánja mondani, így egyre kevesebb az esély a postahivatalok újranyitására. A hírt Bódi Zsolt önkormányzati képviselő közölte közösségi oldalán szerda este.
Mint ismert, november 11-től országosan 366 helyen szünetel a postai szolgáltatás, mely Egert is érinti a Vallon utcai és a felnémeti posták kapcsán. Most viszont úgy tűnik, hogy egyre messzebb kerülünk attól, hogy ezek a postahivatalok ismét megnyissanak.
– Nincs igazság! Szomorú hírről kell tájékoztatást adják. Jelen állás szerint úgy néz ki, hogy a fűtési szezon végével sem nyithat újra sem a Kovács Jakab utcai konténerposta, sem pedig a Vallon utcai postahivatal. Erről a Magyar Posta tájékoztatta az önkormányzatot, egyúttal pedig jelezte, fel kívánják mondani az ingatlanok bérleti szerződését – írja legfrissebb Facebook-posztjában Bódi Zsolt képviselő.
A vállalkozók segítettek volna
– Mindezt annak ellenére, hogy az elmúlt hetekben és hónapokban levélben és személyes megkeresés útján is jeleztem mind a Magyar Posta vezetése, mind pedig az önkormányzat irányába, hogy helyi vállalkozók egy csoportja kész anyagi támogatást biztosítani annak érdekében, hogy a felnémeti posta üzemelni tudjon – emlékeztetett a képviselő.
– Ennek folyamodványaként a január 26-i közgyűlésen határozatot fogadott el a testület, hogy a Kovács Jakab utcai posta sorsát illetően tárgyalásokat kell kezdeményezni a Magyar Posta és az Önkormányzat között, mely egyeztetéseken én, Bódi Zsolt, mint a körzet képviselője is vegyek részt – írja.

Az önkormányzat és a Magyar Posta sem reagált
– Hiába a felajánlott vállalkozói segítség, hiába a számtalan megkeresés, levél és telefonhívás, se a Magyar Posta, se az Önkormányzat nem reagált érdemben a helyzetre. Március 20-án a Városgazdálkodási Bizottság megkapta a tájékoztatót, miszerint a Magyar Posta felbontja a bérleti szerződéseket az ingatlanokra vonatkozóan, tehát végleg bezár a Felnémeti és a Vallon utcai posta is. Ebben leginkább elkeserítőnek azt tartom, hogy hiába született meg a közgyűlési határozat, hiába lett belefoglalva és megszavazva, hogy részt vehetek ezeken az egyeztetéseken, erre nem volt lehetőségem, mivel tudomásom szerint az Önkormányzat semmilyen megbeszélést, egyeztetést a Postával nem hívott össze – közölte a képviselő.
Elmenni a falig!
– A történet legnagyobb tanulsága, hogy ha hiszel olyan embereknek, szolgáltatóknak akik csak ígérgetnek de valójában nem tesznek semmit, akkor mindig alul maradsz! Én nem vagyok hajlandó elfogadni ezt a helyzetet, mert igenis a postáknak működniük kell. Felnémet és a Felsőváros lakossága ettől sokkal többet érdemel, az én dolgom pedig, hogy ezt kiharcoljam. Aki ismer az tudja, aki nem, annak pedig most mondom: nem fogom feladni! Elmegyünk a falig! – zárta posztját Bódi Zsolt.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














