Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Mátyás

Sötét
Fény

Heves vármegyében is elkezdődött a Településfásítási Program tavaszi ültetési időszaka

Képernyőfotó 2023 03 24 16.58.41

Heves vármegyében is elkezdődött a Településfásítási Program tavaszi ültetési időszaka

Ez a cikk több, mint 2 éve és 11 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A zöldítési program 2020-ban indult, melynek fő célja, hogy a vidéki, 10 ezer lélekszám alatti települések környezeti állapota javuljon, zöldebb, élhetőbb, vonzóbb településekké váljanak. 

Az EGERERDŐ Zrt. működési területén összesen 8 település igényelt sikeresen sorfákat, köztük, Heréden és Aldebrőn már megvalósult a fásítás. A későbbiekben Egercsehi, Egerszólát, Füzesabony, Gyöngyöstarján, Kerecsend, Szúcs településeken folytatódik a zöldítési program – közölte a társaság.

A falvak minimum 10, maximum 30 fát igényeltek, összesen 19 féle fafajból (kőrisek, hársak, tölgy, eperfa, díszalma- és körte, platán, stb.), melyeket a KEFAG Zrt. biztosít és szállít a helyszínre. Jellemzően egy-egy település 2-5 fafajból igényelt, amiket a település közterületeire fog elültetni. 

Aldebrőn már második alkalommal történt településfásítás, mivel 2023 tavaszától az Agrárminisztérium már a korábban sikeresen igénylő településeknek is lehetőséget nyújt a részvételre. A községben a mai napon 15 amerikai hársat, és 15 db ezüst hársat ültettek a felső temető előtti területre, melyen az önkormányzat dolgozói mellett több kisgyermekes család részt vett. 

A családok az ültetéssel örökbe fogadták a sorfákat, felelősséget vállalva a gondozására, ápolására. Felüdítő volt látni, hogy a család apraja és nagyja, a nagymamától, a pici totyogó gyermekig részt vettek az ültetésben. Bízunk benne, hogy ezt a közösségépítő mintát más településvezetők is felismerik, újabb lendületet adva falujuk lakosainak.  

Az Országfásítás keretében megvalósuló programmal továbbra is az a fő célja a kormánynak, hogy a zöld területeket növelje, hiszen azok kulcsfontosságúak a klímaváltozás mérséklése és az épített környezet élőhelyfejlesztése miatt.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Minden más kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.