1979 óta március 24-e a miniszoknya világnapja. A jó idő beálltával Egerben is egyre több hölgyön láthatjuk ezeket a ruhadarabokat, bár az igazi miniszoknya hullámra még néhány napot várnunk kell, tekintettel arra a lehülésre, ami hétvégétől kezdődik majd. De azért valljuk be őszintén, hogy ezt a nem mindennapi világnapot méltóbb módon nem is lehetne megünnepelni, mint ezzel a fantasztikus idővel.
Miniszoknyát természetesen már 7500 évvel ezelőtt is hordtak, mégpedig a Vinca-kultúra női, de aztán jó hosszú időre eltűnt ez a trend. 1956-ban támadt fel, Mary Quant divatbemutatóján: a tervező egy kollégáját koppintotta egyébként, csak épp a szoknyát sokkal rövidebbre szabta – írja a wikipedia.hu. Eleinte persze felháborodást keltett a mini, de a 60-as években nagy népszerűségre tett szert, Twigginek hála, aki előszeretettel hordta. A miniszoknya a szabadság szimbóluma lett, a nők egyre többet mutattak magukból.
A miniszoknya világnapja 1979 óta március 24-e, amikor állítólag rengetegen vesznek minit. A 80-as évek még a szabados 60-as éveken is túltett, ez az ultramini korszaka volt, akkoriban 38 centi hosszú szoknyákban borzolták a nők kedélyeket, akárcsak most, mikor újraéled a 80-as, 90-es évek divatja.
Hölgyeim, akkor most jöjjön egy kis miniszoknya etikett
- Állásinterjúra, munkahelyre, hivatalos helyekre nem tanácsos miniben menni!
- Sose vegyünk mélyen kivágott felsőt a minihez, az már túl sokat mutat!
- Ha túl merésznek érezzük a miniszoknyát, vegyünk alá harisnya helyett leggingst!
- Figyeljünk a színharmóniára: a legegyszerűbb egy fekete vagy fehér minihez felöltözni, sose legyen rajtunk egyszerre túl sok szín!
- Farmerminihez kicsit közönséges a körömcipő (jobb a balerina), elegáns szoknyához viszont mindig magassarkú legyen rajtunk és egy elegánsabb blúz!
A pénteki időjárás már-már kora nyárias hőmérsékletekkel lepett meg bennünket, de azért a folytatás még tartogat néhány fagyosabb napot, így az igazi miniszoknya-áradatig egy kis időt még egészen biztosan várnunk kell majd.
Forrás: divany.hu
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!













