Lépjen kapcsolatba velünk

Indul a húsvéti roham az üzletekben

Vásárlás bolt üzlet

Indul a húsvéti roham az üzletekben

Ez a cikk több, mint 2 éve és 10 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára jelezte: a január és a február az év két legkisebb forgalmú hónapja, majd a húsvét előtti időszakban mindig megélénkül a kiskereskedelem. A főtitkár szerint idén szintén arra lehet számítani, hogy elsősorban az élelmiszerek, de az iparcikkek forgalma is nő az elmúlt hónapokhoz képest.

Az előző év azonos időszakával összehasonlítva folyó áron természetesen többet hagynak majd az üzletekben a fogyasztók, a megvásárolt árumennyiséget tekintve pedig abban bíznak, hogy lesznek olyan termékcsoportok, amelyeknél eléri az előző évi szintet a kiskereskedelmi forgalom volumene – fogalmazott az OKSZ főtitkára. Hozzátette, hogy ebbe a körbe tartoznak az árstopos termékek is, mert részben kapcsolódnak a húsvéti ünnepi étkezéshez.

Vámos György elmondta: bőséges a kínálat, van elegendő áru az üzletekben, esetenként ugyanakkor előfordul, hogy a gyártók nem tudnak megfelelő ütemben szállítani. Ezt az okozza, hogy most nehezebb olyan pontosan felmérni a vásárlói igényeket, mint korábban – mutatott rá.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy az üzletláncok sok akciót hirdetnek. A kereskedők azzal számolnak, hogy a családok többet tudnak költeni, mint az év elején.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Gazdaság kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön szokott újévi fogadalmat tenni?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.