A Hatvani Járási Ügyészség vádat emelt egy 28 éves férfi ellen, aki erőszakkal tartotta meg az áruházból ellopott termékeket, majd második próbálkozásra már sikeresen menekült el, az őt feltartóztatni szándékozó dolgozók elől. Az esetet egy biztonsági kamera is rögíztette.
A járási ügyészség – összesen öt vádpontból álló – vádirata szerint a férfi idén februárban, a reggeli órákban lopási szándékkal benemt egy hatvani áruházba, ahonnan különböző termékekkel fizetés nélkül távozott. A vádlottat az áruház biztonsági őre feltartóztatta, majd a biztonsági őri szobába kísérte, ahol felszólította a férfit arra, hogy az ellopott termékeket pakolja ki.
A vádlott ennek nem tett eleget, hanem azok megtartása végett a biztonsági őrre támadt, vele dulakodni kezdett, majd a nőt fellökte, és az eltulajdonított értékekkel menekülni próbált. A cselekményt észlelve az áruház dolgozói az üzlet ajtaját bezárták, ezért a férfi a boltot nem tudta elhagyni, majd őt a biztonsági szobába kísérték, ahol a vádlott a lopott dolgokat visszaadta.
Néhány perc múlva a férfi ismételten kitört az irodából, és menekülés közben két alkalommal nekifutásból az áruház külső fotocellás üvegajtajának ugrott, melynek eredményeképpen a hőszigetelt biztonsági üvegajtó betört, majd a férfi a helyszínről elmenekült – közölt Dr. Gubala Ádám Miklós az Egri Járási Ügyészség helyettes sajtószóvivő ügyésze.
A férfi a legsúlyosabb kényszerintézkedés hatálya alatt áll, letartóztatásban várja a bíróság előkészítő ülését.
A járási ügyészség a férfit a fent részletezett rablás bűntette mellett, egy másik rablási cselekménnyel, súlyos testi sértés bűntettével, a lopás bűncselekményének minősített eseteivel, továbbá rongálás és garázdaság vétségével is vádolja.
A Hatani Járási Ügyészség a most benyújtott vádiratában mértékes indítványt tett arra az esetre, ha a vádlott a bíróság előkészítő ülésén beismeri a bűnösségét és lemond a tárgyaláshoz való jogáról. A vádhatóság ebben az esetben hét év szabadságvesztés és hét év közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!











