Magyarországon 1990 óta minden évben április 22-én ünnepeljük a Föld Napját, mely célja, hogy a világ lakosságának figyelmét felkeltve szembesüljenek az őket érintő globális környezeti problémákkal, úgymint a klímaváltozás vagy a hulladékszennyezés.
A programsorozat idén is egy kiváló lehetőség arra, hogy kreatív ötletek és zöld események segítségével ösztönözzük egymást Földünk megóvására.
Az Egerben működő civil szervezetek ebben az évben is cselekvésre szólítanak és összefogásuknak valamint lelkes munkájuknak eredményeként április 22-én a város több pontján színes programokkal várják az érdeklődő kicsiket és nagyokat egyaránt.
Lesz többek között faültetés, rovarhotel készítés, kerékpártúra, kézműves foglalkozások, szelektív hulladékgyűjtés és aki már régóta vágyik rá, ezen a napon még a kukásautót is kipróbálhatja.
Farkas Attila alpolgármester elmondta, a programsorozat megvalósítását 1 millió forinttal segíti az önkormányzat.

Kiemelte, fontos a környezettudatos gondolkodás, ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy 2022-ben elkészült a város klímastratégiája.
Hozzátette, nagy hangsúlyt fektetnek az épületek energetikai korszerűsítésére, a közvilágítás modernizálására azzal a céllal, hogy Eger egy élhető város legyen.

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!













