Lépjen kapcsolatba velünk

Egerben újít fel utcát a HE-DO csoport

útépítés

Egerben újít fel utcát a HE-DO csoport

Szponzorált tartalom

Ez a cikk több, mint 3 éve és 4 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Közel 350 méter hosszon és 6 méter szélességben újítja fel az Iparos utcát a HE-DO csoport. A szakemberek a munkaterületet 2023. április 3-án vették át, a projektet pedig idén július 31-én fejezik be.

Az Eger MJV Önkormányzata által kiírt közbeszerzést a HE-DO csoport önállóan nyerte meg. Vidó Zoltán főépítésvezető tájékoztatása szerint a felújítás részét képezi csapadékvizek elvezetése az Eger-patakba és a medercsatlakozásnál befogadó műtárgy megépítése is.

— A meglévő zúzottkő útpálya teljes elbontása után a bontott anyagot az építési terület közelében deponáljuk, majd az altalaj kitermelése után ezen bontott anyagból ágyazati réteg készül. Ezen rétegre a kétoldali süllyesztett szegély megépítése után 20 cm beton alapot és két rétegben aszfaltot építünk 12 cm vastagságban – vázolta fel a HE-DO szakemberei előtt álló feladatokat Vidó Zoltán.

A kivitelezés két ütemben fog zajlani: az első ütemben a 0+110–0+345 kilométerszelvények között, a második ütemben a 0+000–0+110 kilométerszelvények között újul meg az utca. Mindkét ütem teljes útlezárás mellett zajlik, a lezárással érintett telephelyek ezen időszakban a Kistályai út felől közelíthetők meg.

Az Iparos utca az egri ipari park egyik nagy forgalmú kiszolgáló útja.

— Az ipari telephelyek be- és kiszállítói kamionforgalma egyaránt jelentős, amelyhez hozzáadódik az utcában lévő kamionmosó és kamionszerviz külsős teherautó forgalma is. A felújítás a telephelyek üzemeltetőinek, munkavállalóinak és természetesen a telephelyi szolgáltatások igénybevevőinek is jelentős segítség a biztonságos és kényelmes közlekedéshez – érzékeltette a projekt jelentőségét a főépítésvezető.

Fotó: Illusztráció

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Aktuális kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL