Lépjen kapcsolatba velünk

Készül a város új településterve. Ön is elmondhatja a véleményét!

Készül a város új településterve. Ön is elmondhatja a véleményét!

Ez a cikk több, mint 3 éve és 3 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Jogszabályi kötelezettség szerint új településtervet kell készíteni az önkormányzatnak. Ehhez várják a lakosság észrevételeit és javaslatait is.

A jelenleg hatályos többféle településfejlesztési és településrendezési dokumentumok helyett az új jogszabályok alapján a települések 1 fejlesztési tervet és 1 rendezési tervet készítenek, melyek összefoglaló neve: Településterv.

Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (Étv.) 2021. július 1-től új településrendezési elveket és szakmai szabályokat határozott meg, melyek szemléletváltást jelentenek a települések épített környezetének szabályozásában, illetőleg a településrendezésben.

Tájékoztatjuk a lakosságot, hogy Önkormányzatunk elindította az Étv.-nek megfelelő új településfejlesztési és -rendezési tervek elkészítését Eger teljes közigazgatási területére vonatkozóan – hívta fel rá figyelmét közösségi oldalán az egri önkormányzat.

A tervezési feladat lényege elsősorban a korábbi fejlesztési és rendezési dokumentumok – mint pl. a Településfejlesztési Koncepció, a Fenntartható Városfejlesztési Stratégia (FVS), a Településszerkezeti Terv (TSZT), a Helyi Építési Szabályzat (HÉSZ) és a Szabályozási tervek (SZT) – tartalmának új tervformába való átültetése és a jelenlegi városfejlesztési elképzelések szerinti aktualizálása.

A településterv készítésével kapcsolatos eljárásrendre és a terv tartalmára vonatkozóan „a településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről” szóló 419/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm.r.) előírásai alkalmazandók.

A Kormányrendelet részletesen szabályozza a tervkészítés folyamatát, melynek során – az önkormányzat partnerségi egyeztetés szabályairól szóló 26/2017. (IX.28.) rendeletének figyelembe vétele mellett – egyeztetések lefolytatása szükséges az államigazgatási és önkormányzati szervekkel, a lakossággal, az érdekképviseleti, civil és gazdálkodó szervezetekkel, vallási közösségekkel.

Amennyiben a tervek készítéséhez kapcsolódóan előzetes javaslataik, észrevételeik vannak, kéri az önkormányzat küldjék meg az aláábbi címekre 2023. május 30-ig:

Cím: 3300 Eger, Dobó tér 2., Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, Főépítészi Csoport

email: foepitesz@ph.eger.hu

Az elkészített tervezetet a jóváhagyást megelőzően lehetőségük lesz megismerni és véleményezni, ezzel kapcsolatban a későbbiekben további tájékoztatást teszünk közzé.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Város kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL