Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Csongor

Sötét
Fény

Meghalt Máthé Erzsi

Meghalt Máthé Erzsi

Meghalt Máthé Erzsi

Ez a cikk több, mint 11 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

95 éves korában meghalt Máthé Erzsi, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, írta a Facebookon a Katona József Színház.

Tehetségével, temperamentumával, humorával, szakmai alázatával, és maximalizmusával minden színész generációnak példát mutatott. Összetéveszthetetlen orgánuma, alakításai felejthetetlenül égtek a közönség és a színházi világ emlékezetébe

– fogalmazott a színház közleménye.

Máthé Erzsi 1927-ben született Budafokon, Mertz Erzsi néven. Nem vették fel a Színművészeti Főiskolára, így az Országos Színészegyesület színiiskolája hallgatója volt, ahol többek között Rátkai MártonAscher OszkárLázár MáriaVárkonyi Zoltán és Gobbi Hilda voltak a tanárai – írja a 24.hu.

Először a Vígszínház tagja volt, majd játszott a Pécsi Nemzeti Színházban is, mielőtt 1952-ben a budapesti Nemzeti Színház társulatához szerződött, melynek harminc évig tagja volt. 1983-tól a Katona József Színházban játszik, alapító tag. 2012-ben lépett utoljára színpadra.

Számos mozifilmben és tévéjátékban is szerepelt: kisebb szerepekben olyan klasszikusokban is látható, mint a Ház a sziklák alatt, a Bakaruhában vagy a Szindbád, de különösen a hatvanas-hetvenes években sok egyéb filmben is játszott, és jó pár tévésorozatban is feltűnt, mint A fekete város, a Különös házasság vagy a Szálka hal nélkül.

Mint a színház közleményében emlékeztetett rá, a színésznő 2013-ban saját anyagi forrásból megalapította a Máthé Erzsi-díjat, mellyel a Katona aktuális évadának legkiemelkedőbb teljesítményét nyújtó művészét jutalmazta. 2006-ban továbbá alapítványt hozott létre, amelynek célja a Pécsi Nemzeti Színház, a Kaposvári Csiky Gergely Színház, valamint a határon túli magyar nyelvű színházak tagjainak, továbbá a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős hallgatóinak segítése volt.

2000-ben elnyerte a Nemzet Színésze címet. A színészettől 84 évesen vonult vissza. Utolsó éveiben visszavonultan élt, betegsége miatt folyamatos orvosi ápolásra szorult. Máthé Erzsi május 16-án lett volna 96 éves.

Kiemel kép: ZIH ZSOLT / MTVA

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön mit szól ahhoz, hogy az egykori Ifi ház, ma Kepes Központ újra kinyitotta kapuit a fiatalok előtt?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL