A projektet a beruházó Magyar Közút Nonprofit Zrt. bruttó 1,499 milliárd forint európai uniós vissza nem térítendő támogatás segítségével valósítja meg.
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program részeként 2,2 kilométeren újul meg a 2503-as jelű út 5+274,05 és 7+485 kilométerszelvények közötti szakasza. A közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelezőnek a beruházó Magyar Közút Nonprofit Zrt. a munkaterületet átadta, a fejlesztés 100 napot vesz igénybe.
A felújítás részeként a szakemberek gondoskodnak a meglévő burkolat profilmarásáról, a szükséges helyeken a teljes pályaszerkezet cseréjéről, ezt követően kiegyenlítő réteg majd a teljes felületen aszfalt kopóréteg és új padka épül. A szakaszon lévő Ostorosi Ostoros-patak-híd is megújul. Sor kerül a KRESZ táblák cseréjére, illetve új tartós burkolati jelek festésére.
A beruházások megvalósulását követően nő a forgalombiztonság és nagymértékben javul az út szolgáltatási színvonala. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. bízik abban, hogy a gondozásában megújuló országos közút minden közlekedő megelégedésére szolgál majd, a térségben pedig betölti a neki szánt szerepet, biztosítva ezzel a térségi központok, óvodák, iskolák, munkahelyek, intézmények gyorsabb, biztonságosabb és kényelmesebb elérését – írja közleményében a társaság.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!













