Május 18-án csütörtökön 10 órától az egri Harlekin Bábszínház „Csitt!” című babaszínházi előadását láthatják az érdeklődők a Bródy Sándor Könyvtár Bródy Szalonjában.
Ezúttal a Soó Gyöngyvér által alkotott „Csitt” című előadást hozza el a Harlekin Bábszínház a Bródy Sándor Könyvtár falai közé a már 14 éve működő Ciróka-kör közösség.
Soó Gyöngyvér a Csitt! alkotója az előadáson hangokkal, mozgással, zenével, érintéssel kommunikál majd a legkisebbekkel, így teremtve kapcsolatot velük. Az első színházi élményként ajánlott, 3 év alattiaknak szóló babaszínházi előadás után közös játékra várják a kicsiket és szüleiket.

A csecsemőszínház norvég eredetű, fiatal színházi forma, mely a 90-es évek végén született. Magyarországon 2003-ban jelent meg, elsőként a budapesti Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház műsorán. A csecsemőszínház nagyjából fél éves kortól egészen hároméves korig leköti a kicsik figyelmét: olyan motívumokkal játszanak a színészek, amelyekre a legkisebbek fogékonyak, absztrakt asszociációkra épülő, ismétlődő, egyszerű és apró mozdulatokkal, dallamokkal. Meghatározó eleme a ritmus. Igen lényeges, hogy az előadáson belüli etűdök a legkisebbek számára ismerős és egyben megnyugtató helyzeteket mutasson, ugyanakkor némi meglepetéssel is szolgáljon az együtt töltött 20–25 perc, amit közös játék követ, ahol a csöpp nézőknek lehetősége nyílik az előadás során használt kellékek, bábok kézbevételére, a színházi tér felfedezésére.
Fotó: harlekin.hu
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















