A lángok martalékává vált egy autószerelő-műhely áprilisban Heves városában. A hevesi, mezőkövesdi és füzesabonyi lánglovagok kapták a riasztást, amelyben egy ember is életét vesztette. Most részletesen megismerhetjük ezt a sajnálatos vészhelyzetet.
Április harmincadikán, hajnali három óra huszonnégy perckor csörgött a telefon a Heves vármegyei műveletirányítási központban, a segélykérő elmondta, hogy a Heves város Bajcsy Zsilinszky útján egy autószerelő-műhelyből dől ki a füst – számolt be a friss Katasztrófavédelem online magazin. A cikkben Nagy Csaba tűzoltó főhadnagy azt írja, a kapott információ alapján gázpalackokra is lehetett számítani az épületben. Mint a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője kifejti, a szakemberek három település, Heves, Mezőkövesd és Füzesabony hivatásos tűzoltóit riasztották.

A helyi katasztrófavédelmi őrs egységének négy perc sem kellett ahhoz, hogy a helyszínre érjen, a szerparancsnok a műhely nagysága miatt további egységeket kért. A gyöngyösi hivatásos tűzoltókat és a katasztrófavédelmi műveleti szolgálatot is riasztották, összesen hat gépjármű vonult az esethez. A hevesi egység azonnal elkezdte keresni a tulajdonost a hatalmas tűzben, a több mint száz négyzetméteres épületet teljesen beborították a lángok.

A tűzoltók a műhely melletti épületből két gázpalackot kivittek, azokat még nem érte hőhatás, ezért nem kellett őket visszahűteni. Ezzel párhuzamosan az oltóvíz-utánpótlást is kiépítették a tűzcsapokról. A hatalmas füst miatt teljes légzésvédelemben, sűrített levegős palackokat használva, hőkamerákkal és detektorokkal keresték az élet bármi jelét az épületben. Eközben a mezőkövesdi és a füzesabonyi hivatásos tűzoltók a hevesiekhez csatlakozva vízsugarakat szereltek és több oldalról támadták a tüzet. Összesen négy sugár működött, amelyekkel a tűz továbbterjedését huszonhárom perc alatt megakadályozták. A munkálatok közben a lángok között egy gázpalackra bukkantak, azt vissza kellett hűteni, nehogy felrobbanjon.

Az oltást az ingatlanban található rengeteg éghető anyag is nehezítette, olaj is lángolt egy szerelőaknában, az egységeknek egy polcrendszert is meg kellett bontaniuk. Ahhoz, hogy a látási körülményeken javítsanak, a tűzoltók a bejáratnál egy nagy teljesítményű ventilátort működtettek, ezzel fújták ki a füstöt a nyílászárókon és a réseken. Harmincnyolc percnyi megfeszített munkával sikerült elfojtani a lángokat, ezután kezdődhetett meg az izzó, parázsló részek felkutatása és eloltása.

Pár perccel ezután a tűzoltók a tűz martalékai közt egy embert találtak, akinek az életét már nem lehetett megmenteni. A műhely körüli ingatlanokban nem keletkezett kár, de az udvaron egy javítás alatt álló teherautó és két személyautó a hatalmas lángok hője miatt károsodott. A helyszínt a hevesi egység hagyta el legutolsóként, az utómunkálatok további hét órát vettek igénybe. A tűz keletkezési okának vizsgálata érdekében a vármegyei katasztrófavédelem tűzvizsgálati eljárást indított – olvasható a cikkben.
Fotók: Nagy-Pál Sándor tű. tőrm. – Hevesi KVŐ
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!













