Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Erika, Bella

Sötét
Fény

Eger közelében járt egy utasszállító gép, amikor kényszerleszállásra kért engedélyt

Repülő

Eger közelében járt egy utasszállító gép, amikor kényszerleszállásra kért engedélyt

Ez a cikk több, mint 3 éve és 3 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Nem, nem az egri, de nem is a maklári repülőtér volt az új célpont. Egy fiatal stewardess szíve állt meg a Bükk fölött azon a gépen, ami Londonból tartott Bukarestbe. Az utasszállító egy nagyobb hurkot leírva végül a Liszt Ferenc Repülőtéren landolt.

Az Airbus A320-as a szlovák légtérből lépett át 170 utassal a fedélzetén, amikor Eger közelében sürgősségi vészhelyzet miatt kért azonnali leszállási engedélyt – írja a Bors. Ezt rövid úton meg is kapta, majd gyorsan irányt változtatott.

A Bükk lankái felett egy nagyobb hurkot leírva észak felé fordult, rövid időre visszatért Szlovákiába, majd eredeti útvonalát keresztezve Budapest felé fordult, ahol nem sokkal később, a ferihegyi reptéren rendben landolt.

A helyzet nagyon komolynak tűnt, a kapitánynak pedig nem volt más választása – mondta a cég egyik neve elhallgatását kérő alkalmazottja.

Úgy tűnt: megállt a szíve

A légitársaság közleményéből kiderült, az eset vasárnap történt, de csak most hozták nyilvánosságra. Mint írják, az egyik fiatal légiutas-kísérő veszítette az eszméletét, állapota hamar kritikussá vált, a személyzet tagjai pedig úgy vélték: szívrohama van.

Ferihegyen a mentők már a kifutónál várták és azonnal kórházba szállították. Vele tartott egy másik stewardess is.

A kitérő miatt azonban a személyzet túllépte a ledolgozható órák számát, így kényszerűségből utasaikkal együtt Budapesten töltötték az éjszakát. Az utasszállító csak hétfőn folytathatta az útját, így végül 21 órával később érkezett meg Bukarestbe.

A nő állapota szerencsére már másnapra radikálisan javult és azóta fel is épült. Rosszullétét nem infarktus okozta.

Legutóbb május 17-én történt kényszerleszállás Budapesten: akkor a török Pegasus Airlines Isztambul–Párizs járata szakította meg az útját, mert a fedélzeten összetűzés alakult ki az utasok között.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Bulvár kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL