A csütörtöki közgyűlés napirend előtti felszólalások szakaszában Mirkóczki Zita képviselő a színészlakások magasra rúgó rezsije miatt szólalt fel, ugyanis – mint elmondta -, azt az ott lakó alacsony jövedelmű, pályakezdő fiatalok nem tudják a költségeket kifizetni. Mint kiderült, nem lakossági tarifán kapják az energiát, így igen nagy összegekről kapnak számlát. 22 lakásról van szó.
Mint az napirend előtt elhangzott Mirkóczki Zitától, a gázelszámolásnál 2,8 milliós számla érkezett, havidíjként 180-190 ezres számlák érkeztek a színészlakásba. Ha ezt kifizetik a lakók, akkor a jövedelmükből csupán 50-60 ezer forint marad fejenként, amiből nem tudnak megélni. Mirkóczki Zita arra kérte a testületet, hogy nyújtsanak anyagi segítséget a ház lakóinak.
Mirkóczki Ádám polgármester szerint viszont Blaskó Balázs nem végezte el a feladatát, ugyanis – mint elmondta -, az igazgatót még ősszel kérték fel arra, hogy nyilvánítsa a lakásokat társasházzá, úgy azok más elszámolás alá esnének.
Földvári Győző szerint ez nem újkeletű probléma, az épület továbbra is a színház kezelésébe tartozó ingatlan, ezért – egyetértve a polgármesterrel -, véleménye szerint a lakásokat át kellett volna minősíteni társasházzá. Annyit lehet tenni az ügyben, hogy a jegyző egy igazolást ad ki, hogy társasházként működik tovább az ingatlan, így a színház talán meg tudja igényelni a lakossági tarifát.

Mirkóczki Zita szerint azért nem lehetett társasházzá alakítan az ingatlanti, mert kevés a parkolóhely az épületnél, ezért azt javasolta, hogy kerüljön az EVAT Zrt.-hez. Összesen 22 lakásról van szó.
Mirkóczki Ádám felszólalásában kiemelte, hogy a korábbi 760 millió forint összeghez legutóbb 20 millió forintot szavazott meg a grémium a működési költségek fedezésére. Egyik intézmény sem kap ennyi pénzt, mint amit az egri teátrum kapott – tette hozzá a polgármester.
Blaskó Balázs színházigazgatót telefonon értük utól, aki az Eger Híreknek elmondta, hogy az egri teátrum október óta folyamatosan jelzi a problémát az önkormányzat, mint tulajdonos felé, tekintettel arra, hogy csak együtt lehet lépni az ügyben.
– A füle botját nem mozgatta eddig senki.
– mondta el a direktor.
– A jegyzőnél március óta ott a színház által átküldött irat, amelyben az önkormányzatnak el kellene ismernie, hogy az épület lakóépületként szolgál, de máig sincs aláírva. Földvári úr pedig még tegnap is azt mondta, hogy nem ajánlja a társasházzá nyilvánítást – amit egyébként az önkormányzatnak kellene kezdeményeznie – mert nagyon drága és hosszadalmas procedúra. Sajnálatosnak tartom, hogy már megint a hátunk mögött ekézik a színház vezetését, és teszik felelőssé a közvélemény előtt azért, ami az önkormányzat felelőssége – tette hozzá Blaskó Balázs.

– A polgármester úr által említett 760 millió forint pedig ahogyan azt már korábban is elmondtam, virtuális összeg. Az önkormányzat által előírt, a „papír mindent elbír” alapon ránk kényszerített, 57 millió forinttal megemelt saját bevételi előirányzat (147 millió Ft) tejesíthetetlen. A főösszeg többi része pedig kizárólag a bérekre és az épület fenntartására elegendő, így produkciók elkészítésére semmi nem maradt – ezért kellett a 20,5 millió forintos támogatás és az évad biztonságos, a közönség igényeit kielégítő lebonyolításához szükséges a megígért 50 millió is. A 70,5 millió forint még így is csak töredéke annak a 215 milliónak, amit jogtalanul elvettek a teátrumtól. Ennek körülményeit éppen most vizsgálja az Állami Számvevőszék – emelte ki az igazgató.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!













