A bölcsődei és az óvodai közétkeztetés átalakításáról is tárgyalt a közgyűlés. A főzőkonyhák bejárása után több határozati javaslat is az asztalra került, végül egyiket sem szavazták meg.
A közelmúltban a képviselők bejárták a város főzőkonyháit és mint az Földvári Győző előterjesztése során elmondta, megállapítható, hogy a konyhák igen gazdaságtalanul működnek, kihasználtságuk és költségelemeit tekintve is. Mint azt elmondta, több konyhában is tapasztalták, hogy az alkalmas a főzésre, de korszerűtlenek, nincs megoldva a szellőztetés, csak az ablakon keresztül lehetséges, valamint tűzoltó rendszer sincs kiépítve. Földvári Győző arról is szólt, hogy volt olyan óvoda ahol másfél éve nem tettek az óvodások elé gyümölcsöt.
Bódi Zsolt képviselő és Orosz Lászlóné a Fidesz-KDNP frakcióvezetője felszólalásában elmondta, ők nem tapasztalták, hogy korszerűtlenek a konyhák, minden konyhában rendet és tisztaságot találtak még a raktárakban. Ráadásul az óvodák helyi és környékbeli termelőktől szerzik be az alapanyagokat. Mindkét képviselő elmondta, a szülők nem szeretnék, ha megszűnne a helyben főzés, ráadásul amikor a bejáráson voltak, akkor több konyhai dolgozó is megkérdezte tőlük, hogy ezáltal elveszítik e a munkájukat.
dr. Csetneki Attila szerint további egyeztetésre lenne szükség, utána kell járni, mit kellene pontosan korszerűsíteni és az mennyibe kerül. Földvári Győző szerint 100-150 millió forint ráfordításra lenne szükség, ahhoz hogy modernizálják a konyhákat.
Földvári Győző az előterjesztésében négy határozati javaslattal élt, ebből egyet kell elfogadni a testületnek: Dönthetnek arról, hogy a közétkeztetési szolgáltatás külső vállalkozásba adják, vagy a 10 főzőkonyha racionalizáltan összevonják, vagy a konyhákat egy működtető alá vonják és arról is hogy minden marad ahogy eddig volt.
Mind a négy határozati javaslatot elutasította a testület.
Nem véletlenül tartózkodtak, nem akarnak a szülők nélkül dönteni
– fogalmazott Orosz Lászlóné frakcióvezető.
Kiemelt képünk illusztráció.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!














