Az egri közgyűlésen a napirendi pontok előtt több kérdést is intéztek az Egri Rendőrkapitányság képviselőjéhez, Erdélyi Gáborhoz. Keresztes Zoltán a Malomárok utcai falfirkák miatt szólalt fel, míg Bódi Zsolt a felnémeti bűncselekmények miatt.
A Malomárok utcából többen is jelezték, hogy a tízemeleteseknél graffitik jelentek meg – szólat fel Keresztes Zoltán, aki arról érdeklődött, hogy sikerült-e már elfogni a tetteseket.
Erdélyi Gábor alezredes a graffitikkel kapcsolatban elmondta – folyamatosan érkeznek bejelentések falfirkákról. Minden esetben bűncselekmény, készítői nehezen azonosíthatók. De vannak, akiket elfogtak, remélik, hogy a Malomárok úton „dolgozókat” is elfogják.
Bódi Zsolt viszont visszatérő problémaként emelte ki, hogy az utóbbi hónapokban Felnémeten több vagyon elleni bűncselekmény is történt, ezért felvették a kapcsolatot a polgárőrséggel, folyamatosan járőröznek. Megköszönte a rendőrség és a lakosság segítségét.
Erdélyi Gábor megköszönte Bódi Zsolt dicséretét. Hozzátette – az elmúlt időszakban két nem egri elkövetőt fogtak el több, kisebb vagyon elleni bűncselekmény miatt. Köszönik a polgárőrség munkáját és a továbbiakban is együttműködnek.
Kiemelt képünk illusztráció, forrás: heol.hu
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















