Lépjen kapcsolatba velünk
Mai névnap

Auguszta

Sötét
Fény

Záporokkal, zivatarokkal tarkított pünkösdi hétvége vár ránk – videó

Záporokkal, zivatarokkal tarkított pünkösdi hétvége vár ránk – videó

Ez a cikk több, mint 10 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Záporokkal, zivatarokkal tarkított pünkösdi hétvége vár ránk a sok évi átlagnak abszolút megfelelő hőmérsékleti értékekkel – derült ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből.

A Nyugat-Dunántúlon lesz a legkevesebb felhő, ott érdemi csapadék sem valószínű. Másutt az időnként erőteljes gomolyfelhő-képződésből reggelig elszórtan, nagyobb számban az ország középső részén újabb záporokra, zivatarokra lehet számítani, amelyeket néhol felhőszakadás is kísérhet. Szombat napközben alapvetően napos, gomolyfelhős időre számíthatunk, és már kevesebb zápor, zivatar várható – nagyobb eséllyel a déli, délnyugati tájakon, illetve délután a keleti, délkeleti határvidéken fordulhatnak elő. Az északi, északkeleti szél több helyen lesz élénk, a Nyugat-Dunántúlon, valamint holnap északkeleten erős is. Zivatarok környezetében főként késő estig átmenetileg viharos lökések is lehetnek.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 16 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 22 és 27 fok között várható.

Továbbiak Meteo kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön mit szól ahhoz, hogy az egykori Ifi ház, ma Kepes Központ újra kinyitotta kapuit a fiatalok előtt?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL