Lépjen kapcsolatba velünk

Pünkösd, a húsvéti időszak lezárása

Pünkösd

Pünkösd, a húsvéti időszak lezárása

Ez a cikk több, mint 3 éve és 1 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Pünkösd a húsvét után a legrégebbi, a harmadik legnagyobb keresztény ünnep. Az ünnep elnevezése az Ószövetség koráig nyúlik vissza.

Az Ószövetségben a mai pünkösdnek megfelelő ünnep zarándokünnep volt, amelyen Izrael fiainak meg kellett jelenniük Jahve színe előtt. Az ünnep elnevezése a történelem során változott, a hetek ünnepét, az aratási ünnepet felváltotta az első kéve felajánlása utáni ötvenedik nap ünnepe az örömünnep, amelyen hálát adtak Jahvénak a búzatermésért. Innen származik az ötvenedik – görögül pentékoszté – elnevezés, amely szóból ered a magyar elnevezés: pünkösd.

Jézus korára az ünnep új tartalommal is bővült: a Sínai-hegyen kapott Törvény kihirdetésének emléknapja lett, ami az Egyiptomból való kivonulás után az 50. napon történt. Zarándokünnep volt Izrael népe számára, az egyik olyan alkalom, amikor nagy sokaság érkezett Jeruzsálembe.

Az Újszövetségben új értelmet nyer az ünnep jelentése: a Jézus feltámadása utáni 50. nap, a Szentlélek eljövetelének napja, éppen az a nap, amikor a zsidó nép a törvényadást ünnepelte.

Pünkösd ünnepnapjához három fontos esemény kötődik: a Szentlélek eljövetele, aki Krisztus megváltó művét beteljesíti és akinek eljövetelét Jézus búcsúbeszédében megígérte; az Egyház alapítása, valamint az egész világra kiterjedő missziós munka kezdete, hisz a Szentlélek erejével azok az apostolok, akik addig talán Izrael földjét sem hagyták el, szerte a Római Birodalomban hirdetni kezdték Jézus feltámadásának örömhírét. A Szentlélek kiáradásának eseményét az Apostolok Cselekedetei rögzíti. A leírás szerint az apostolok, miután a Szentlélek eltöltötte őket, mindenkinek a saját nyelvén hirdették az evangéliumot. Isten a nyelvek csodájával mutatja meg azt az egységet, amely a közös hit megvallásával kapcsolja össze a különböző nyelven beszélő embereket. Ezáltal született meg az első pünkösdkor az Egyház, amely egy, szent, katolikus és apostoli.

A II. vatikáni zsinat (1962–1965) liturgiareformja szerint pünkösd az ötvennapos húsvéti idő ünnepélyes lezárása. Pünkösd vigíliáján, előestéjén szerte a világban a Szentlélek eljövetelét kérik virrasztva és imádkozva a hívek, többek között egy ősi Szentlélek-váró himnusz szavaival:

Teremtő Lélek, szállj reánk,
ragyogd be lelkünk, tiszta láng,
ki alkotsz, éltetsz szíveket,
hozd nékik bő kegyelmedet!

Kit úgy hívunk: Vigasztaló,
kit ad nekünk az Alkotó,
te élő forrás, égi láng,
szent kenet, égből szállj le ránk!

Pünkösd előtti szombaton tartják a csíksomlyói búcsút, amely az összmagyarság legjelentősebb vallási és nemzeti ünnepségei közé tartozik. Külön érdemes megemlíteni, hogy 2020-ban a csíksomlyói kegyhely és búcsú bekerült a Hungarikumok Gyűjteményébe.

Forrás: MKPK Sajtószolgálat

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Egyház kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL