Lépjen kapcsolatba velünk

Licitáljon Dibusz Dénes UEL-mezére!

51xic

Licitáljon Dibusz Dénes UEL-mezére!

Szponzorált tartalom

Ez a cikk több, mint 3 éve és 3 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

A történelmi ereklye megvásárlásával bajba jutott emberek életén változtathat.

Idén márciusban az ECA, vagyis az Európai Klubszövetség Budapesten tartotta éves közgyűlését,
amelyre mind a 175 klubtag, köztük az FTC is elhozta azt a mezét, amelynek a licitre bocsájtásával a
február 6-án bekövetkezett tragikus törökországi, illetve szíriai földrengés áldozatait kívánják
megsegíteni.

A Richter-skála szerinti 7,8-as erősségű természeti katasztrófában közel 60.000 ember
vesztette életét, és több, mint 120.000-en megsebesültek.

A több, mint 200 árverésre szánt mez között ott van az FTC csapatkapitánya, Dibusz Dénes UEL-meze
is, amelyet a magyar válogatott klasszis az UEFA Európa Ligában viselt. Ez azt jelenti, hogy a a
történelmi sikert, azaz a csoportgyőzelmet, valamint a nyolcaddöntős szereplést hozó szezon egyik
kézzel fogható örök emléke kerülhet most annak a birtokába, aki licitál az ereklyére, miközben a
felajánlással rengeteg bajba jutott ember életén segíthet.

Licitálni EZEN a linken lehet június 17-e, szombat 14 óráig.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Aktuális kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön visszafogta az áram és a vízfogyasztását?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL