Lépjen kapcsolatba velünk

Nyáron lesz Eger Rally!

171101 eger rali

Nyáron lesz Eger Rally!

Ez a cikk több, mint 2 éve és 11 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Ráadásul ez a közgyűlési előterjesztésekből derült ki, mivel a szervező Magyar Nemzeti Autósport Szövetség a város támogatását kéri.

Mint a jövő csütörtöki, június 22-i közgyűlés előterjesztéséből kiderül, áprilisban már döntöttek arról, hogy az „Eger 2023” Meghívásos Rallye + Szlalom verseny megvalósulását támogatják, de ez nem a szokásos nagy Eger Rally esemény lett volna.

Időközben a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség jelezte, hogy összeállították az idei évi versenynaptárat és úgy döntöttek, hogy idén is szeretnék megrendezni az Eger Rally-t, melynek időpontja 2023. július 14. – 16. lesz. Mivel ezt nagyszabású eseménynek tervezik, ezért kérték az Önkormányzat segítségét egy, a korábbi évekhez hasonló támogatási összeggel. A rendezvényre 3 millió forint támogatást szeretnének kérni az Önkormányzattól – áll az előterjesztésben, hozzátéve, hogy a határozat módosításra azért is van szükség, mivel a rendező személyében is változás történt.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Sport kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

FEL