Lépjen kapcsolatba velünk

Végre megkaphatja a pénzét a színház

170327 gardonyi geza szinhaz eger

Végre megkaphatja a pénzét a színház

Ez a cikk több, mint 2 éve és 11 hónapja frissült utoljára, ezért egyes tartalmi elemei elévülhettek.

Áprilisban 20 és fél millió forint átutalásáról döntöttek a közgyűlésen, hogy legalább a következő évad tervezését elkezdhessék a Gárdonyi Géza Színházban. A polgármester egy fillért sem adott volna, a Fidesz-KDNP frakció azonban jogosnak véli Blaskó Balázs igazgató kérését, hogy mintegy 70 millió forintot kapjon meg a teátrum. Döntés június 22-én.

A Gárdonyi Géza Színház korábban minden képviselő részére elküldte kérését, mely szerint minimum 70 millió Ft-os önkormányzati támogatásra van szüksége ahhoz, hogy az idei évadot befejezze, illetve a következő évadot tervezhesse. Mint ismert, korábban az önkormányzat nem adta át a színháznak a vállalt támogatást, illetve a pályázatokon elnyert pénzek összegével csökkentette a saját, szerződésben vállalt támogatását, dupla finanszírozásra való hivatkozással.

Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése a Gárdonyi Géza Színház működését nem veszélyeztetheti, ezért a 2024-es évad megnyugtató elindításához szükséges 20,5millió Ft-ot az 5/18/5/K Energia-veszélyhelyzeti alap terhére biztosítja, valamint felkéri a színházak működését vizsgáló munkacsoportot, hogy a májusi Közgyűlésre készítsen beszámolót, javaslatot az esetlegesen felmerülő rendkívüli költségek biztosítására – áll a már áprilisban elfogadott közgyűlési határozatban. Erről is írtunk bővebben:

Támogatást kap a Gárdonyi Géza Színház

Orosz Lászlóné frakcióvezető most előterjesztette, hogy a további 50 millió forintot is adják oda a színháznak, amelyről tehát jövő csütörtökön, június 22-én szavazhat a grémium.

Google Hírek

Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!

Továbbiak Közélet kategóriában

Legfrissebbek

Szavazás

Ön támogatna egy előrehozott önkormányzati választást?

Betöltés ... Betöltés ...
adatforrás:

Legtöbbet olvasott

#hashtag-ek

Miniszterelnoki kabinetiroda
FEL
EgerHírek
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.