Eger legnagyobb hibájának és egy kacsaúsztatónak nevezte Jánosi Zoltán a Momentum egri elnöke a Kertész utcai parkolóházat keddi tájékoztatóján. Mint ismert, esős idő esetén az épület beázik, elönti a víz a parkolószinteket. A párt egri elnöke a tájékoztató után a rendőrségre ment ahol beadványában kéri, hogy vizsgálják meg az ügyet és derítsék fel a hibás kivitelezésért a felelősöket.
Felháborodásnak adott hangot keddi tájékoztatóján Jánosi Zoltán a Momentum egri elnöke, ugyanis mint azt elmondta a 2 milliárd forintért épült Kertész utcai parkolóházzal nagy problémák vannak. Eső esetén beázik, úgy véli balesetveszélyes is az épület.

Jánosi Zoltán arról is szólt, hogy már átadáskor is problémák voltak az épülettel és az azóta eltelt időszakban sem történt semmi érdemi változás.
Ez már csak azért is biztos, mert már magán az ünnepélyes átadón is be volt ázva az épület, az akkori fotókon ez tisztán látszik. Tavaly szeptemberben ugyan volt egy bejárás, melyen a város részéről Minczér Gábor is részt vett, a megrendelővel, kivitelezővel, tervezővel együtt, de azóta eltelt 9 hosszú hónap, és az épülethez senki nem nyúlt hozzá egy újjal sem, miközben a garanciális javítás határideje több mint fél éve, még tavaly év végén lejárt!
-húzta alá, majd hozzátette, válaszokat és felelősöket akar. Többek közt arra kíváncsi ki a felelős ezért, kijavítja e a hibákat a kivitelező és a városvezetés vállalja-e érte a felelősséget.

Mint azt elmondta, a tájékoztató után egyenesen a rendőrségre megy és egy beadvánnyal él.
Felkérem őket vizsgálják ki az ügy részleteit, hogy pontosan kik, hogyan, és milyen anyagi haszon mellett verték át Egert, kik a felelősek ezért a kacsaúsztatóért? És amennyiben büntetőjogi felelősség is megállapítható, akkor tegyék meg a szükséges intézkedéseket.
-fogalmazott Jánosi.
Kövess minket az EH Google Hírek oldalán is a legfrissebb hírekért!















